Nagyon keveset, szinte semmit nem tudunk a legendás első búvárunkról. Sőt vannak, akik még azt is vitatják, hogy Zotmund valójában búvár volt.

Hazánkat 1051-ben, majd 1052-ben megtámadta III. Henrik német-római császár, a ?teutonok királya?. Tény, hogy Henrik hadai és hajóhada Pozsonyt hosszasan ostromolta, majd a hajóhad váratlanul elsüllyedt, így utánpótlása megszűnt és kénytelen volt kivonulni Magyarországról. A Dunántúlon menekülő, megszorongatott német csapatok eldobált vértjeiről kapta - a monda szerint - nevét a Vértes-hegy.

A legenda úgy tartja, hogy Henrik hajóinak pusztulását I. András magyar király seregében szolgáló Zotmund (Zothmund) nevű katona okozta. S hogyan? A XIV. századból fennmaradt Képes Krónika, mint hitelesnek tekinthető forrás, az alábbiakban számol be az eseményről:

??Ekkor a várbéli magyarok találtak egy Zothmund nevű, úszni igen jól tudó férfit, akit elküldtek az éj csendjében a császár hajóihoz. A víz alatt jutott oda, megfúrta az összes hajókat, és ezek hirtelen megteltek vízzel??

Hogy mennyire hiteles a Képes Krónika leírása, azt nem lehet tudni, de tény, hogy az abban leírtaknak szilárd történelmi alapjuk van. Zotmund létezését és történetét pedig bizonyíthatja, hogy az idézett szövegrészlet után szereplő nevek megtalálhatóak más korabeli dokumentumokban, oklevelekben is.

Forrás: www.magyarbuvar.hu

És hogy régen jobban emlékeztek reá, bizonyság ez a költemény:

Vörösmarty Mihály: A BUVÁR KUND

Túl a mezőn, túl a hazán,
S a part fölött, a nagy Dunán
Ki népe zajlik ott?
Föl Endre! Béla! föl magyar!
Ellenhad az, mely vészt akar,
Ellenség zajlik ott.

Ő az, ki partidon halad
És száz hajót és száz hadat
Hoz, oh hon, ellened,
A gőgös Henrik az, ki rád
Hoz háborút, és hoz halált,
S bizik, hogy eltemet.

Föl Endre! Béla! föl magyar!
Pozsonyhoz kell a férfikar:
A vítt Pozsony remeg. -
S melyik magyar nem megy, ha kell:
Utánok a hon puszta hely:
Mind harcon termenek.

De a király bús, s Béla szól:
"Csaták miatt ha nyughatol
Oh ifju szép hazánk?
Teremt-e isten több magyart,
Mig a világ, mig napja tart,
Ha mink is elfogyánk?"

S fellázad a bú, a harag
Busult szivekben háborog,
Mint tenger és vihar;
Még inkább vért, hadat kiált
S hirért, hazáért száz halált
Kész halni a magyar.

Csak barna Kund nem háborog;
De bátor szíve feldobog,
Mint hegyben a tüzár;
"Halld, Béla, majd ha éj jövend
S a part fölé száll néma csend,
Ott Kund egy szóra vár."

Csekély a szó, köz a vitéz,
De úgy van mondva, oly merész,
Hogy nem lehet hazug.
Hős Béla parthoz tart legott,
Hol vészben a megcsapdosott
Dunának árja zúg.

Járása, mint a rémeké,
Éjfélileg le s fölfelé
Dobog magányosan;
S még semmi hang, még semmi jel:
Kund nem jő, távol és közel
A puszta szél rohan.

Ki az, ki a víz szörnyekint
A förgetegre föltekint
S meg habba öltözik?
Ki vagy te, aki jársz alatt
S ijeszted a futó halat,
Mely mélyeken lakik? -

Vésztűzben néha vízen át
Henriknek látni táborát,
S Pozsony kivillanik;
S ím a Dunából szirt gyanánt,
Egy ember kit mély árja hányt,
Sötéten felbukik.

"Hah Kund te vagy?" s még nem hiszi:
"Hah ember!" őt így kérdezi:
"Mi dolgod ott alant?"
"Hej Béla! víz hullámiban,
Míg rajta zúgó vész rohan,
Jó lenni ott alant."

Szól Kund - és ő az - "nézz oda,
Hol Henrik felriadt hada
Tolong a víz iránt!
Nézd, táborában mint remeg:
Hajóit e kar fúrta meg;
Hadd vesszen, aki bánt."

S villám tüzénél Béla néz,
Túlparton minden habba vész:
A zászlók hullanak,
Özön fut rajtok el vadon,
És száz hajón, és száz hadon
Hullámok omlanak.

Kund hol van? félreköltözött,
De olyat százezer között
Hős Béla feltalál.
S túl a mezőn, túl a hazán,
Fut, búsong Henrik vert hadán,
S Pozsony végvára áll.

1829