Czeczey Lénárd

Czeczey Lénárd

Ahogy Tinódi ír róla:

"Kassai kapitány az Czeczey vala,
Tizenöt esztendei várost bírta vala,
Ő esze, elméje bölcsességgel vala,
Nagy víg embör vala, minden szereti vala."



Ahogy nálunk a nemzeti királyságot elhantolták, a hazafiúi öröm elszűkült a magyar földről. A nemzeti egység, az elmúlt idők fényessége és hatalma hamar szétfoszlott. Lassan-lassan a jómód és a gazdagság is elköltözött tőlünk. Az ország zsírját más szedegette, a magyarra csak a savója maradt. Gazdag nevünk, szép hírünk és dicsőségünk el-eltűnő álommá lett, amiről csak a jámbor krónikások mesélgettek. Az új idők és a változott viszonyok azonban eladdig alig ismert érzéseket és szenvedélyeket keltettek. Fölébred a szeretet minden iránt, ami magyar. Iskoláink, mestereink a hadas időkben pusztulnak, s a mi szép nyelvünk mégis terjed s hódít mindenfelé. A hazaszeretet mély gyökeret ver a szívekben, s a hazafiúi bánat a magyar lélek uralkodó érzésévé lesz. Nem mindennapi jelenség ez!

A XVI. század leveleiben ezer és ezer formában és hangon szólal meg ez a hazafiúi bánat. A nálunk járt követek és utazók eredeti magyar virtusnak mondják azt. Ez a magyar virtus a szeretet, a gyűlölet, a keserűség, a bánat és a bosszúvágy keveréke volt. A mi eleink igazában akkor kezdték érezni, mi mélyen szeretik e földet és e földnek szabadságát, mikor már mások kezdtek azon uralkodni. A vesztett nagyság és szabadság bánata csak akkor kapott erőre, mikor már érezték az elnyomatást. A heves erővel megszólaló szeretet tehát a pusztuló hazának szólt, amit újra naggyá és szabaddá óhajtottak tenni. A gyűlölet a magyarságot elnyomó és pusztító németség ellen irányult. A keserűséget a lenézés és a mellőzés szólaltatta meg. A bosszúvágyat meg a sérelmek tengersokasága szülte és ápolta.

A hazaszeretet és a hazafiúi bánat, ami igazában ugyanazon érzés volt, lassan-lassan egészen elfogja a magyarság lelkét. Tűz volt ez, mely meleget árasztott, s folyton terjedt. De valamint a tűz csak addig hasznos, amíg szabadjára nem eresztik, úgy a föntebbi érzés is csak addig áldást hozó, amíg az okosság uralkodik rajta. Ha a józan megfontolás és mérséklés nem igazgatja, akkor ez az érzés is vészt hozó elemmé lesz, ami az országnak többet árt, mint használ. Innét van, hogy a letűnt idők legtüzesebb hazafiai ez országnak nem mindig a leghasznosabb polgárai voltak.

A szerencsésebb viszonyok közt élő külföldiek nem érezték azt, ami az igába fogott magyarság lelkét eltölté. De azért az elfogulatlanok csodálják és értékelik a magyarság mély hazaszeretetét, mely nélkül Magyarország az elnyomatás hosszú és keserves időszakát ki nem bírta volna. Sajnos, imigyen csak kevesen gondolkoztak. Éppen azok, akik legközelebb állottak hozzánk, soha meg nem értettek bennünket. A bécsi uralkodóház tagjainak meg a bécsi kormányszékeknek a szemében az a mély érzés, mely a mi jobbjainkat hazájuk boldogítására űzte, csak a nyughatatlanság és a lázadás vágyának a megnyilatkozása, mely mindig őellenük irányult, s melynek egyéb célja a fölforgatásnál nem volt. Amit tehát mi a hazafiúi erény megnyilatkozásának tartottunk, azt ők mindig politikai bűnnek nézték s tőlük telhetően üldözték. S minél többet kockáztatott valaki, minél többet mert a hazájáért, odaát annál nagyobb bűnt vetettek reá. Ilyen módon az eszményi gondolkozású, a minden áldozatra kész hazafiak is odaát csak veszedelmes ábrándozók és bűnösök számába mentek.

A bécsi kormányszékek írásai szerint ilyen veszedelmes s bűnös ember volt Czeczey Lénárd is. Sok és nagy bűne volt. Annyira szerette a hazáját, hogy mikoron mindent veszve látott, a hazafiúi bánat megölte őt. S mivelhogy I. Ferdinánd e nagy magyart, amíg élt, nem üldözhette, nem büntethette, tehát - megszegvén a királyi szót - halála után vette el birtokait.

Ha az évkönyveinket lapozgatjuk, a XVI. század első feléről ugyancsak sötét kép tárul elénk. Pártoskodásról, önzésről, hitehagyásról olvashatunk minden lapon. Ám ha a korszak magánleveleit lapozgatjuk, oly jelenségekkel is találkozunk, amik fölemelik lelkünket s bizalmat csepegtetnek szívünkbe. Az önzőnek nevezett korban ugyanis az önfeláldozás, a hazaszeretet és a nemzeti nyelv mód nélkül terjed. Lelkes, minden ízében magyar élettel találkozunk. A bűnnek zsoldosai közt Czeczey Lénárdok is bőségesen akadnak! Mint a déli nap a fojtó ködből, úgy emelkednek ki ezek a zavaros és bomladozó politikai életünkből. S égő magyar szívük, hűségük, nemzetüknek mondhatatlan szeretete jóleső meleget áraszt. Ezeket s főleg ezeket kell megismernünk s előtérbe tolnunk. Akkor aztán más szemmel látjuk azt a kort, melyet krónikásaink sötétnek és vigasztalhatatlannak mondanak. S ha azt megtesszük, akkor Czeczey Lénárd emlékéről is el kell távolítanunk a feledékenység mohát. Mert hát ő is jobbjaink közé tartozott, s égő hazaszeretete oly dolgokat míveltetett vele, amik a késő utókornak is nagy hasznára voltak. Amikor az ausztriai németekkel szövetkezett magyarok a saját véreik ellen küzdöttek és a saját országukat pusztították, Czeczey várost építgetett, magyarosított és magyarokat telepített. A teljes német felvidéki városokat megnyitotta a magyarságnak, s özönével vitte oda azokat, akiket a török otthonukból kiűzött. Amikor a magyarság jövőjéhez már kevesen bíztak, ő Babay Péterrel együtt fűnek-fának hirdette, hogy a magyarok Istene a dicsekvő németek fegyvereit összetöri és ismét a magyaroké lesz ez az ország. S nem lesz többé nálunk gyász és jajkiáltás!

És az ilyen ember tetteit hiába keressük évkönyveinkben! Ahol annyi üres és silány jellemnek jutott hely, ott az ő tiszta lelke említőre sem talált. Csak Tinódi Sebestyén diák irt róla néhány sort; csak az ő lantja hirdette az udvarházak népének, hogy Czeczey Lénárd, a kassai kapitány, vitézlő vitéz és nagy, jó ember vala, kit Kassa magyarrá vált népe zokogva kísért a sírjába! - Azóta negyedfélszáz év múlt el, de Czeczey Lénárd sírjára friss virág, nevére új borostyánlevél nem került. Senki sem igyekezett fényességet vetni az ő dolgaira. Pedig volna mit beszélnünk róla, mert ha jómaga nem is írt a viselt dolgairól, az ellenségei annál gyakrabban szóvá tették azokat. Itt adjuk, s örömmel adjuk, amit az ő jeles dolgairól nekünk sikerült találnunk.

Az a nagy nemzeti visszahatás, ami a tizenhatodik század első felében még a bécsi király megrögzött híveit is át- és átjárta, Szapolyai Jánosnak minden izében magyar udvarából indult hódító útjára. A magyar történetírás még nem ismeri Szapolyai János király udvartartását; még nem tudja, hogy familiaresai közt mennyi lelkes és hű magyar ifjú szolgált. Az még kevésbé ismeretes előtte, hogy a nagy nemzeti visszahatásnak feje, esze és irányítója a nem is magyar születésű Fráter György volt! Ez a lelkes főpap maga köré gyűjtötte a legtanultabb ifjakat, a legkiválóbb vitézeket és a leghűbb hazafiakat. Udvarának szolgáló atyafiai (familiaresai) buzdítás nélkül is mindig készen voltak a legvakmerőbb kalandokra. Az egykorú iratok nem egyet közülök összehasonlíthatatlan vitéznek mondanak. Fráter György e minden tekintetben megbízható embereivel fogott nemzetiségi politikájához. Jól tudván, minő jelentőségük van a felvidéki zárt német városoknak, elsősorban ezeket igyekezett megnyitni a magyarság előtt. A török hódítás elől nagy tömegben vonult a birtokából kiűzött nemesség és lakosság észak felé. Ezeket aztán elhelyezte az elfoglalt német városokban. Csak például említjük, hogy a teljesen német Kassa városát néhány év alatt egészen magyarrá sikerült tennie. Négyszer annyi volt ott a magyarok száma, mint a németeké. Rábírta a vidék nemességét is, hogy Kassán és egyebütt házakat vásároljon. A letelepülő magyarságnak több évi szabadságot adatott, s a magyarság nyílt ellenségeit eltávolíttatta a városokból. A bányavárosokban a bányászatot is magyar kézre adta. Még az ősrégi német bányaszabály-rendeleteket is megsemmisítette, és magyar nyelvűeket adatott helyükbe. A veszélyeztetett vidékeken meg a lengyel határokon birtokokat vásárolt, s azokat megbízható magyar kezekre adta. Századokon át soha senkinek nem jutott az eszébe ilyesmi! S amit a mieink tunyaságból elmulasztottak, azt a lánglelkű Fráter György minden erejével megvalósítani igyekezett. Ki ne látná e nemű törekvésének kimondhatatlan fontosságát? Ki nem gondol hálával e nagy férfiúra, akit idáig csak mint kiváló politikust ismertettek íróink? Sajnos, magyarosítási nagy munkájában követői nem akadtak. Ő maga sem folytathatta sokáig; mert hiszen meggyilkolták őt. De előrelátó műve azért nem dőlt meg. Kassa és több város magyar maradt. S nemzeti küzdelmeinkben ennek kimondhatatlan jelentősége volt. Azonban arra az előrelátó emberre, akinek ezt köszönhetjük, senki sem gondolt.

Fráter György udvarában szolgált Czeczey Lénárd kapitány is. Familiárisa volt a bíbornoknak. Bizonyára alaposan ismerte őt a gazdája; mert hiszen, a legkényesebb föladatokkal őt bízta meg. Érdemes e jeles kapitány életét megismernünk; mert ha a dolgait napvilágra hozzuk, Fráter György magyarosítási törekvéseit ismerjük meg.

Czeczey Lénárdnál hívebb és lelkesebb magyart abban a korban alig találunk. Hazaszeretet dolgában talán csak elválhatatlan társa és barátja: Babay Péter vetekedhetett véle. Ez a Babay Péter Várday Pál esztergomi érseknek volt a testvéröccse. Szokatlanul kis termete miatt a latin nyelvű írások csak parvusnak (kicsinynek) hívják őt. Talán innét ragadt rá a Baba vagy a Babay név is. Ifjúkorában került Szapolyai János király udvarába, s mint "aulicus regiae majestatis" szolgált ott. Amint Veráncsics is megírta, rendkívül művelt és sok nyelvet tudó ifjú volt. Ha egykoron levelei mind napvilágra kerülnek, legjelesebb humanistáink közt fogják őt emlegetni. Tüzes magyar lévén, levelei áradoznak a hazaszeretettől. Az 1532. évben írja például Nádasdy Tamásnak: "A törökök Maylád Istvánhoz jönnek. Isten megmutatja majd e csalfa, gőgös és dicsekvő németeknek, hogy ő Isten. És megsemmisíti az ő fegyvereiket, s ismét mi leszünk Magyarországnak örökösei, és nem lészen többé gyász és siránkozás".

Mikor Nádasdy Tamás, az ő régi barátja, Ferdinánd királyhoz pártolt, szemrehányásokkal halmozza el őt. "Nem tudom - írja -, vajon a dicsőség, a hír avagy a hazád szeretete vitt-e téged erre a háládatlanságra atyád, anyád és fejedelmed iránt. Kérlek, ismerd meg magadat. Szeretném, ha mindég az maradnál, akinek régen ismertelek. Átkozott az az ember, aki bízik a Ferdinánd-féle hazugságokban, melyeknek száma nincsen. A nagy hazugságok jobbára a nagy emberektől erednek."

Ilyen hangon írogat Babay másoknak is. Hazafias, mély érzésű levelei Ferdinánd hívei közül többet Szapolyai pártjára tereltek.

Amíg Babay tollával igyekezett a magyarság ügyének szolgálni, addig hű barátja: Czeczey Lénárd kardjával szolgált az urának. Mint vitézi pályára termett, hatalmas erejű ember a csatamezőkön igyekezett magának nevet szerezni. Végigküzdötte Szapolyai harcait, s nemcsak nevet, de elismerést és bizalmat is szerzett magának. Igazi szereplése azonban csak akkor kezdődik, mikor Kassa Szapolyai János király kezére került.

Kassa és a többi zárt német város méltán tartott János király hadától. Nincs mit csodálnunk tehát azon, hogy e városok a legnagyobb gyűlölet hangján írogatnak Bécsbe János királyról és pártjáról. Kassa városa például 1528-ban azt írja Ferdinándnak, hogy János király valóságos fekély az ország testén, melyet ha ki nem vágnak, elpusztul az egész ország. Ugyanakkor Serédy főkapitány Nádasdyhoz írt levelében veszett kutyának, a haza pestisének mondja János királyt. A kassai német bíró, Kugelpracht, akit Szerémi csúfnevén csak Kakuk Mihálynak nevezget, különösön gyűlölte János királyt. Vele tartott a városi tanács is. És - amint Szerémi leírja - János király képét és címerét meggyalázták. A város népe mindezt örömmel szemlélte, s hangosan ordítá az utcákon: canis rex, canis rex etc. Mikor Catzianer bevonult Kassára, a város ennek örömére megszólaltatta a Thar Margit nevű nagyágyút, s a bíró kihirdette, hogy tízezer forintnyi jutalom éri azt, aki János király fejét elhozza.

A kassai német polgárság azonban nem sokáig örvendhetett a bécsi király seregének és támogatásának. Az 1536. évben János király kapitányai hirtelenül megtámadták Kassát, és szerencsésen el is foglalták. S az a város, mely nemrég még gyalázattal illette János királyt, most egyszerre legkegyelmesebb urának írja őt.

Az efféle alázatos hang azonban nem sokat használt a kassai németeknek. Fráter György a városi tanács tagjait elfogatta és elvitette Kassáról. A magyarság többi ellensége is így járt, hacsak idejében meg nem szökött, Aztán Fráter György terveinek végrehajtójává leghűbb és leglelkesebb emberét: Czeczey Lénárdot tette. A dolgok sora tehát úgy fordult, hogy a legnémetebb város kapitányává és urává a legtüzesebb magyar: Czeczey Lénárd lőn. S ki értette jobban, ha nem ő, mint kelljen az embernek a saját házából az ártalmas bogarakat kifüstölnie? Igen! Őkigyelme ezt a mesterséget pompásan értette. Ha a kassai németek mindenáron bécsi királyt óhajtottak maguknak, hát menjenek hozzá. És Czeczey Lénárd két kézzel küldözgette őket Ferdinánd király portájára. Ki-ki ott boldoguljon, ahova a szíve húzza.

Czeczey Lénárd nem egyedül jött Kassára. Az ottani németek nagy rémületére zord vitézeit és víg cimboráit is magával hozta. S ahol ezek megjelentek, veszedelemre fordult ott a német sora. S ahol azelőtt meg sem tűrték, ott most egyszerre úr lett a magyar. Czeczey nem rongyban csühődő koldusokat, hanem módos vitézeket hozott Kassára, akik ott vagy pénzen vettek házakat, vagy építettek maguknak. Könnyű volt a ház- és telekszerzés, mert a németek nyakra-főre adogatták el azokat. Őkigyelmék ugyanis inkább elköltöztek onnét, mintsem hogy a magyart urazzák. Természetesen olyanok is akadtak, akik szembeszálltak a magyarral. Ezeket Czeczey egyszerűen kiigtatta a városból, megadván nekik a házuk és a földjük árát. Kassa kereskedelme ezekkel nem sokat vesztett, mert ahány német onnan elköltözött, tízannyi jóravaló debreceni és váradi kereskedő jött a helyébe.

Wernher György, Ferdinánd kincsszámlálója és mindenese, aki jó ideig maga is Kassán lakott. Czeczey enemű munkásságát töviről hegyire megírta az urának. De bár rémítően gyűlölte Czeczey Lénárdot, egyetlen oly esetet sem tud fölhozni, mikor Czeczey igazságtalanul bánt a németekkel. Maga Wernher is elismeri, hogy az elköltözött németek a házuk és a földjük árát mind megkapták. Wernher azt is megírta Bécsbe, hogy Czeczey a barátainak is vétetett házakat. Babay Pétert is rávette, hogy Kassán a saját pénzén házat vegyen. Wernher szerint Czeczey a megyei nemességet is rábírta, hogy Kassán házakat építsenek s az évnek egy részét Kassán töltse. Ezek a boldog emberek - írja Wernher - örömmel építkeztek, mert azt hitték, hogy Kassán mindig magyar lesz az úr.

Az egykorú, levelek és a krónikásaink egyértelműen hirdetik, hogy Czeczey Lénárd a legjobb vitézeket gyűjtötte maga köré. Nem csoda tehát, hogy Kassa népes őrsége messze földön ritkította párját. Szépszerrel, jómóddal szolgáltak ott a vitézek, mert a kapitányuk bő zsolddal és jó posztóval ruházgatta őket. Czeczey addig nem nyugodott, míg valamennyi katonája a maga házában nem lakott. S mikor a dolgot idáig vitte, mindannyinak polgárjogot adott. És Kassa főbírói székében nemsokára magyar ült; a külső és belső tanács törvénytevő urai is egytől egyig a magyar rendből kerültek ki. A XVI. század ötvenes éveiben a német Kassa már teljesen magyar volt. Wernher fájó szívvel jelentette Ferdinándnak, hogy Kassán immár alig lakik más, mint magyar! És ezt a nagy munkát Czeczey oly ügyesen, annyi okossággal cselekedte, hogy egyetlen vádaskodás sem merült föl ellene.

Az imigyen magyarrá tett várost aztán annyi gonddal és éberséggel őrizte, hogy ellenség még a közelébe sem férkőzhetett. Mivel abban az időben a kémek úgy szaglászgatták Kassát, mint az éhes farkasok a juhakolt, Czeczey Kassán csak egy kaput tartatott kijárónak. E kapuval szemben építtette a maga házát, és magyar módra, árokkal meg palánkkal vétette körül a várszerű épületet. Bárki lépett a városba, Czeczey házán kellett keresztülmennie, s így éber szemmel tarthatta a ki- és bejárókat. Annyira féltette Kassát és kassai alkotását, hogy tizenöt évi kapitánykodása idején a város kapuján kívül egyetlenegyszer sem hált! Mint a hétfejű sárkány, állandóan a város kapujánál őrködött! A katonáit is folytonosan biztatgatta: jól vigyázzanak, hogy vidra ne essék a kezükbe!

Bár a várost még napközben is ritkán hagyta el, a vár tartományát meg a saját birtokait pompásan igazgatta. Alsócsáj, Felsőcsáj, Bogdány, Széplak és Lengyelfalva volt az ő tulajdona. E falvak bőven ellátták őt mindennel. A vár tartománya és a város jószága is szépen jövedelmezett a gondos kezelés mellett. Bőven telt tehát a város építésére és erősítésére. Tömérdek muníciót halmozott össze a tárházakban. Izabella királyné ágyúin kívül ő maga is tízenkettőt öntetett, s mindannyit becsületes magyar névre keresztelte. Ha valahol jónevű vitézt hallott, addig nem nyugodott, míg Kassára nem csalta! Mindez természetesen nagyon apasztotta az erszényét, de azért katonái hiányt soha nem szenvedtek. Amíg Ferdinánd végházaiban a vitézek éhenhalogattak, Kassán bor- és búzabőség járta. Az 1551. évi összeírás szerint például a közönséges élésen kívül harmincezer bécsi mérő gabonánál többet találtak ottan!

Mint kapitány nemcsak a kardforgatáshoz, de serege vezetéséhez is kitűnően értett. Őkigyelme nem elégedett meg azzal, hogy Kassát páratlan éberséggel őrizte. Azt is tudni kívánta, mit csinál az ellenség. Jeles kémdeákokat és cirkálókat tartott, akik a németek minden mozdulatáról értesítették őt. S ha jó híreket kapott, ő maga kereste föl az ellenséget viadalra termett jó népével. Azt is jószemmel nézte, hogy a tisztjei holmi száguldásra és portyázásra ki-kiindultak. Hadas idők jártak, hadd szerezzenek a vitézei maguknak egy kis kótyavetyére valót. A tisztjei közül veszett híre volt abban az időben a gyalogkapitányának: Zádorla (Székelyi) János uramnak. Ettől a merész vitéztől a Felvidék németsége úgy félt, hogy már jöttének a hírére is szaladásnak indult. Különösen jeles volt Czeczey uram huszársága. Abban az időben Czeczey huszárjainál jobb szerszámos katonákat alig ismertek. Hogy az ilyen vitézeket a harcra noszogatnia nemigen kellett, mondanunk is fölösleges.

Czeczey vitézei azon kor szokása szerint az ellenség várai alá való jártukat sem igen átallották. Az 1539. év nyarán is Eperjes alá száguldottak, s a német sereg lovait meg a városiak csordáit elhajtották. Ferdinánd magyarországi hadainak vezére akkor bizonyos Lascano Tamás nevű generális volt. (Fels Lénárd fővezér Bécsben tartózkodott). Lascano uramat mód nélkül elfogta a harag, amikor a kassaiak támadásáról értesült. Nagy hitére fogadta, hogy leszámol a kassaiakkal. Az ő fegyvere is fog úgy, mint Czeczey Lénárdé; ideje, hogy összemérje vele.

Lascano gyorsan nyeregbe szedé a katonáit. Túlnyomó erővel akart Kassa ellen indulni, tehát Bártfa, Eperjes és Lőcse városok németségét is hadra hajtotta, hogy a táborát imigyen is sokasítsa. Aztán Magdolna napjának előestéjén nagy titokban megindult. Ahogy Somosra ért, a sárosi német kapitányt meg a puskás polgárságot is magához rendelé. Megérkezvén a segédcsapatok, a győzelem biztos reményében indult Czeczey ellen. A kémek hírül hozták, hogy Kassa népe csöndes, és a készülődésnek semmi nyoma. Erre Lascano éjfélkor átkelt a Kassa nevű hegyen, s hajnal felé a Kassát körülfogó folyóhoz ért. Arról sejtelme sem volt, hogy Czeczey Lénárd a német sereg minden mozdulatát figyeli! A hegy hajtásánál egyszerre előtte termett Czeczey egész serege. Még mezei ágyúkat is hozott magával. A kassaiak azonnal támadásra fogták a dolgot. A csata lefolyását Eperjes városa (július 23-án) imigyen írta meg Ferdinánd királynak: Czeczey nagyobb sereggel tört ki, mint várni lehetett. Hosszú és elkeseredett harc keletkezik. A kassaiak az erdőnek szorítják Ferdinánd hadát. Lascano leszáll a lováról és gyalog küzd a népével, de hasztalan volt minden erőlködése. Elesik ő maga is, elpusztul a serege is. A fővezérrel együtt esett el Schobert Zsigmond. Österreicher Lénárdot, a sárosi kapitányt elfogták. A kevés menekülő németet a parasztok agyonverték. Ennyi jeles vitéz, ennyi derék polgár - írja Eperjes városa - rég nem pusztult el, mint e véres csatában!

Július 24-én Loboczky Mátyás is értesítette Ferdinánd királyt seregének pusztulásáról. Sáros várában - írja - az egész seregből csak húsz gyalogos maradt. Lascano fővezér is elesett. Horváth Barnabás jelen volt a szerencsétlen csatában, és látta, mikor Czeczey huszárjai végigvágtattak Lascano földön heverő testén! Serédy Gáspár július 23-án, Held Mátyás doktor július 27-én, a szepesi városok pedig július 25-én írják meg a királynak "a véres öldöklést és Lascano gyászos halálát".

Ferdinánd e jelentésekre augusztus 5-én felelt. "A mieink méltatlan leölését, kiváltképpen Lascano Tamás fővezér és a kapitányaink halálát lelkünk nagy aggodalmával halljuk!"

Mivel Czeczey győzelme Ferdinánd hatalmát a Felvidéken teljesen megingatta, lóhalálában kellett oda katonaságot vetnie.

Bár a kassai csatának nem Czeczey, hanem a támadó Lascano volt az előidézője, Ferdinánd Szapolyai János királytól mégis elégtételt követelt. Ez ügy tárgyalására Ferdinánd Loboczky Mátyást, Bessenyei Istvánt és Horváth Gáspárt küldé Somosra királyi biztosokul. Ezek az urak értesítették a jövetelükről Czeczeyt. A kassai kapitány hidegen felelte nekik, ő erről a tárgyalásról semmit sem tud és semmiféle utasítást nem kapott. Mivel azonban Ferdinánd biztosai mindenáron tárgyalni akarták Lascano ügyét, Czeczey október 2-án megjelent köztük, s újra kijelenté, hogy ő ez ügyben eddig semmiféle utasítást nem kapott. De ha mindenáron tárgyalni akarnak, menjenek a bécsi király földjére, Somos ugyanis János király birtoka, s nekik itt semmi keresnivalójuk sincs.

A biztosok erre megírták Ferdinándnak, hogy János király tréfát űz belőlük, mert hisz Somos nem az övé, hanem Ferdinánd királyé. Mindazáltal nekik Somosról mégis távozniok kellett, és Gölnicen tartották meg az eredménytelen tárgyalást.

Pompás dolog volna János királynak s különösen Fráter Györgynek ez időben Czeczeyhez intézett utasításait és leveleit ismernünk! Sajnos, ezek alighanem örökre eltűntek. Valaminthogy Czeczey Lénárd levelei is elvesztek, így aztán csak igen keveset tudunk a kassai magyarság életéről s azokról az intézkedésekről, amiket Czeczey kapitány tett ez időben.

Azt azonban a Ferdinánd király híveinek jelentéseiből világosan kiolvashatjuk, hogy az ő szemükben Czeczeynél gyűlöltebb ember kevés akadt. Tehát bizonyos, hogy mindent megtett a felvidéki magyarság érdekében.

Gondolhatjuk, hogy Czeczey nem sokat törődött azokkal a szidalmakkal, miket Ferdinánd hívei szórtak ellene. Mikor a szóhordók az efféléket Czeczey uram fülébe is elvitték, a kassai kapitány nemhogy haragudott, hanem mód nélkül örvendezett azoknak! Legalább tudta, mivel bosszanthatja az ő ellenségeit. A régi magyar mondás szerint cselekedett tehát, ami úgy szólt, hogy a kígyó mérge ellen magából a kígyóból csinálják a törjéket! A bécsieket ő is a németek bosszantásával és adóztatásával haragította. A Kassától ugyancsak messze fekvő várakat egymás után szedegette el Ferdinánd híveitől. Lőcse, Bártfa. Eperjes, Szeben és Sáros német kereskedőit harmincad alá fogta, s rovás és tized fizetésére kényszerítette. Ferdinánd Sóvári Soós Ferencet kiforgatta a javaiból, Czeczey pedig visszahelyezte őt azokba. Az 1543. év nyarán már azt jelentették Bécsbe, hogy Czeczey a felvidéki városokat egytől egyig kényszerítette, hogy ne Ferdinándnak, hanem János királynak fizessék az adót. Báthory András ugyanez évben azt jelenti Bécsbe, hogy Czeczey Lénárd és a kassaiak János király fiát magyar királlyá akarják koronáztatni! Basó Mátyás - írja Báthory - szintén Kassán van, és Czeczeyvel már nagyokat iszik az új magyar király egészségére! Czeczey Perényi Ferenchez, Basó pedig Bebekhez ment katonaszedés céljából. Ugyancsak 1543-ban történt, hogy a szepesi városok követei Kassán megjelentek Czeczey előtt, s keservesen panaszkodtak Zádorla János ellen. Úgy halljuk - mondták a követek -, hogy Basót ötszáz lovaggal és ötszáz gyaloggal Ricsnóba rendelik. Innét fogja ő majd a városi lakókat nyúzni! A követek aztán még Basó és Winnyey László (Czeczey tisztjei) ellen panaszkodtak. Czeczey meghallgatván a követek panaszát, ily szókat vetett hozzájuk: "Nemes atyámfiai! Jó hogy jöttetek, mert embereimet épp most bocsátom közétek tizedszedésre. Az Isten ne adja a következő napot megérnem, ha a tavalyi és az idei tizedet rajtatok meg nem veszem. Menjetek békével és útközben tanakodjatok efelől." A polgárok erre remegve felelték: Zádorla megint zsoldot kiáltat és katonát fogad, nem élhetünk miatta békességben! Czeczey erre elkomolyodott, s így szólott a polgárokhoz: "Ne törődjetek ti Zádorlával; tudja ő jól, mit kell tennie. Ti idegenek mellé állottatok, német katonaságot fogadtatok a falaitok közé. Nektek nem kell a magyar, nem akartok magyar uralkodót. Pedig nem a bécsi király s nem a németek, hanem én védtelek meg benneteket a török ellen. De már az én türelmem is fogytán vagyon! A Tisza mellékéről a magyar parasztságot mind idehozatom, s megfojtatlak velük."

Alighogy a városok követei hazaérkeztek, tapasztalták, hogy Czeczey ígéretét mind beváltja. Lőcse, Bártfa, Eperjes és Szeben német polgársága magának Ferdinándnak jelenti, hogy Czeczey a tizedet erősen szedi, Gölnicet erővel elfoglalta. Felséged hanyagsága miatt - írják - mindnyájan elveszünk!

Alighogy e jelentés Bécsbe ért, már jött a másik, amiben a városok tudtul adják, hogy a kassaiak Lipolcot is elfoglalták. És így ment ez napról napra. Egyik levél, a másik után hirdette Czeczey tevékenységét és sikereit. Itthon tehát napról napra öregbedett a tisztessége; Bécsben ellenben a bűnlajstroma nagyobbodott.

Csak egyetlenegy esetet ismerünk ez időből, ami Czeczey népének a kudarcával végződött. Ennek az egynek aztán mód nélkül örvendtek az ellenfelei. A kassai vitézek Czeczey biztatására elhatározták, hogy megkísérlik Szepesvára meglepetését. A várőrség néhány emberét sikerült megvesztegetniök. Ezek megígérték, hogy a kitűzött időben a kassaiakat fölvonják a várfalakra. A kalandnak a híre Váradra is eljutott, és László diák, Fráter György bíboros legkedvesebb atyafia, lóhalálába vágtatott Kassára, hogy a kalandban részt vehessen. Ezenközben Szepesvára kapitánya megtudta, mit terveznek a kassaiak, s egész erejével várta őket. A kitűzött időben éjfélkor mintegy száz kassai vitéz jelent meg a falak tövében. Kassa vitézeinek a színe-java volt ez, köztük a Váradról jött László diák is. Vagy húszan fölvonatták magukat a falakra. Legutolsónak a nagy hírű Sáska János uram ért föl, a kassai vitézek legfurfangosabb főlegénye ("magni nominis nebulo"). Amikor az árulók vezetésével a várba jutottak, az ottani kapitány egész erejével rájuk rontott. Kétségbeesett harc támadt. A sötét éjben egyik a másikat alig látta, s összevissza vagdalóztak. A fal tövében maradt kassai huszárok hasztalan igyekeztek társaiknak segítségükre menni, a várba be nem juthattak. Éjféltől hajnalig harcolt a várban a húsz kassai vitéz. Mikor a derék László diák is elesett, két kassai vitéz feltörte a puskaporos tornyot, s üszköt vetett a porba. A puskapor fölrobbant, s nemcsak a tornyot, de a bástyákat és a házakat is szétvetette. A robbanás a harcnak is véget vetett. A kassaiak közül hat sebesült maradt életben, s ezeket is kivégezték. A várőrség egy része a várkapitánnyal együtt meghalt. A húsz válogatott (selectissimi) kassai vitéz tehát drágán adta az életét!

Erről az éjjeli támadásról Révay Ferenc 1543. május 15-én értesítette a királyt. Az ő jelentését Batthyány Orbán azzal egészítette ki, hogy a kassai vitézek között csak három gyalogos volt, a többi Czeczey Lénárdnak legjobb huszárjaiból került ki. Akik a várba bejutottak, azok mind ott vesztek.

Czeczey Lénárd, miután Kassa vidékét javarészt leigázta, messzebb vetette a szemét. Ágyúöntésre és fegyvergyártásra réz és egyéb fém kellett neki, tehát azon forgatta elméjét, miként lehetne a bányavárosokat meglepnie. A likavai kapitány: Segnyey László jó embere lévén, véle tanácskozott ez ügyben. Az 1543. év őszén meg is egyeztek, hogy a Fuggerek rosenbergi réztárházait elfoglalják. Ha Dubovecz János árvai főispán a dolgot idején meg nem tudja, bizony a Fuggerek réz nélkül maradnak. A szépen kicsinált terv így azonban dugába dőlt.

Mivel a kassaiak e nemű tevékenysége napról napra fokozódott, Czeczey Lénárd Ferdinánd király hívei szemében mindig nagyobb és nagyobb szálka lőn. Keresték is eléggé az alkalmat a bosszúra, de bizony nem férkőzhettek Kassa közelébe. Ezért tehát úgy ártottak Czeczeynek, ahogy tudtak. Volt a kassai kapitánynak egy előkelő származású s igen tanult embere, akit követül használgatott, ha kényes ügyeket kellett elintéztetnie János király udvarában és egyebütt. Ferenc diáknak hívták ezt a derék embert. Jól ismerte őt Fráter György, meg Wernher is. Az 1544. év telén Ferenc diák asszonyával, egy kis fiúcskával és két kocsissal útnak indult. Estére kelve Serédy Gáspár porkolábjához: Szennyessy Mihályhoz tért be. A porkoláb szívesen marasztotta őt, és Ferenc diák az övéivel együtt álomra hajtá a fejét. Csak erre várt Szennyessy. Serédy parancsára azonnal megkötöztette az alvókat, s valamennyijüket a Tiszába fojtatta. Még a lovaikat is a Tiszába vetette, a kocsikat pedig elégettette.

Serédy Gáspár, meghallván mit tett a porkolábja, mód nélkül megijedt. Jól ismerte Czeczey Lénárdot, tehát tudta, hogy bosszúlatlanul nem hagyja a dolgot. Ezért tehát minden követ megmozdított, hogy magát tisztázza. Ez azonban nem sikerült neki. Igaz ugyan, hogy Fels fővezér adta neki a parancsot Ferenc deák elpusztítására, az is igaz, hogy Szennyessy Mihály félreérthette a gazdája parancsát, de azért a gyáva gyilkosságban Serédynek is volt része.

Ferenc deák meggyilkoltatásának a híre csakhamar elterjedt. Czeczey Lénárd és Fráter György mód nélkül sajnálták a derék ember halálát. Aztán mindketten elhatározták, hogy Serédyn a bosszút megállják. December hó 19-én Serédy már esedezve könyörög segítségért, mert - mint maga írja - Fráter György ellene indul.

Nehogy ebből a dologból nagyobb tűz támadjon, I. Ferdinánd király sietve írt Fráter Györgynek, s meggyőzni igyekezett őt, hogy Serédy bűntelen Ferenc deák meggyilkolásában.

Úgy-ahogy aztán elsimították az ügyet. S Czeczey Lénárd is kénytelen volt letenni arról a tervéről, hogy Serédyt megtámadja.

Ezek az évek különben meglehetős csöndességben teltek el Kassán. A város, melynek népe már teljesen magyar volt, a mindennapi foglalkozásnak adta magát. Sok lévén benne a vitézlő nép, a hangos mulatozás sem volt ritka. Ebben is jó példával járt elöl Czeczey Lénárd. Ő tette magyarrá a várost, tehát ő örült és vigadott legjobban. Tinódi verseiből tudjuk, hogy a kassai kapitány házában a magyar lantosok és hegedősök mindig szívesen látott vendégek voltak. A kedvükért Czeczey nem egy hordó bort elfúratott. Aztán jártak a köszönőpoharak, Tinódi Sebestyén deák és társai zengték a magyar vitézség emlékeit, s a boldog Czeczey tisztjei és főlegényei társaságában örvendett a magyar szónak, a magyar dalnak.

Mivel a politikai és a hadi viszonyok miatt ez időben a magyarság állandóan észak felé költözgetett, Czeczeynek bő alkalma nyílt a telepítésre. Tudott dolog, hogy Perényi Ferenc, megháborodván a szikszói polgársággal, kettőt kivégeztetett közülük, s a többinek pedig vagyonát foglalta le. A polgárok erre otthagyták a várost. A hajléktalan menekülőket Czeczey vette pártfogásába. Letelepítette őket Kassán és egyebütt, és elegendő épületfát és szabad, esztendőt adott nekik.

Wernher szerint 1550-ben Czeczey úrnapján háromszor kihirdettette, hogy minden költöző Kassára tartson. Aki ott megtelepszik, minden adótól és polgári tehertől hat évig mentes leszen.

Ugyancsak Wernher írja Bécsbe, hogy a kassai huszárok beszáguldozzák az egész vidéket, a kereskedőket kényszerítik, hogy a harmincadot Kassán fizessék. Aki vonakodik, annak elveszik áruit.

Úgy látszik, Fráter György is azon fáradozott, hogy a kassai jövedelmet gyarapítsa. Wernher jelentése szerint ugyanis rengeteg erdélyi sót szállíttatott Kassára; onnét pedig a vidéket árasztották el az erdélyi sóval.

Mi mindenre kiterjedt Fráter György figyelme, az leginkább a birtokok vásárlásából tűnik ki. A kereskedelmi utak mentén és a határszéleken Czeczeyvel összevásároltatta a birtokokat s várakat, és megerősítette azokat. Az 1549. évben például a nyitrai püspök jelenti Ferdinánd királynak, hogy Fráter György Czeczeyvel megszereztette Athynai Simon deák özvegyének jelentékeny birtokait. Fráter György - írja a nyitrai püspök - éveken át fáradozott, hogy az özvegyet rábírja e birtokok eladására. Végre ez sikerült is neki. Pedig Sáros városának nagy szüksége lett volna e birtokokra. Ő mindent, de mindent el akar hódítani.

A megvásárolt birtokon Czeczey Lénárd aztán a nádasdi várkastélyt építtette.

Tarczay Györgynek (Loboczky mostohafiának) a birtokait is megszerezte Czeczey. Tarczay a Kassa közelében fekvő birtokait már régebben eladta Czeczeynek. Az 1551. évben a lengyel határ mellett levő Újvár (Steinerhaus) és Tarkő várakat igyekezett megvenni. Wernher jelentése szerint Czeczey már odaküldé embereit, hogy alkudozzanak Tarczayval. Ha Újvárt sikerül megvásárolnia, őfelségét jelentékeny kár éri; mivel itt nagy határvásárok vannak. Mindenáron meg kell ezt akadályozni!

Wernher aztán megírja, hogy a hatalmas Bebek Ferenc, aki jó barátságot tart a budai basával, ugyancsak igyekszik Czeczey Lénárddal barátságot szőni. Váradról és Debrecenből - írja Wernher a királynak - seregesen költöznek a lakók Kassára. Ezek sohasem lesznek fölséged hív alattvalói.

A Tarczay-javakon kívül a Keczerek birtokainak java is Czeczey Lénárd kezére került.

Mondanunk sem kell, hogy a birtokvásárlásokra a pénzt Fráter György adta Czeczey kapitánynak.

Mivel Tokaj várának a megszerzése a nagy arányú só terjesztésére nagyon fontos volt, amennyiben Tokaj nélkül a mármarosi sót továbbszállítani nem lehetett, Fráter György meghagyta Czeczeynek, hogy kísérelje meg Tokaj megszerzését. Czeczeynek volt egy Serédy István nevű hű embere, akit csak félszeműnek hívtak. Ezt bocsátá ő több ízben Serédy Benedekhez, a tokaji kapitányhoz, hogy tárgyaljon vele Tokaj átadása ügyében.

Még mielőtt a tárgyalást befejezhették volna, a magyar kamara értesült a dologról, s 1550. július 3-án figyelmeztette a királyt a veszedelemre. Ily módon aztán Czeczey Lénárd fáradozása is kárba veszett.

Amint látjuk, Czeczey Lénárd mindent megtett, minden követ megmozdított, hogy Fráter György óhajai teljesüljenek, s hogy magyarosítási politikája gyümölcsöt teremjen. Teljes erejével azon volt, hogy a magyarrá tett Kassának és vidékének magyar lakói jólétben és biztonságban, nyugodtan élhessenek, s a nemzeti küzdelmeknek támogatói maradhassanak. S a nagy mű, amit ő Kassán és vidékén a magyarság érdekében fölépített, büszkeséggel és örömmel tölté el szívét. Emellett mód nélkül való népszerűséget szerzett neki. A komoly Forgách Ferenc, no meg Tinódi diák is különösen hangoztatják azt az odaadó szeretetet és ragaszkodást, amivel Kassának és vidékének újonnan telepített népe Czeczey Lénárd kapitányt kitüntette. Ilyen ragaszkodást, ilyen szeretetet csak a jellem tisztasága és a szív nemessége teremthet. Sajnos, soha meg nem tudjuk, mi minden lakozott Czeczey szívének a rejtekében. Nincs egyetlen bizalmas sorocskája sem, ami az ő belső világát nekünk elbeszélné. De hivatalos írásaiból és az egykorú jelentésekből fényesen kitűnik, hogy nála lelkesebb és nemzetét jobban szerető ember abban a korban kevés akadt. Kardforgató ember volt egész életén át, de a hadakozás az ő szívét nem fásította meg. Segített mindenkin, akin segíteni tudott. Ismeretes dolog, hogy Perényí Ferenc a szikszói polgárok közül kettőt kivégeztetett s a többit iga alá hajtotta. Czeczey védelmébe vette a szegény szikszóiakat; letelepítette őket Kassán, épületfát adatott nekik, s több évre minden teher alól fölmentette. Mikor Gönc városa leégett, a polgárok Czeczey uramat, kérték meg, szerezne nekik épületfát. És Czeczey megszerezte nekik a kívánt erdőt. Ám Perényi Gábor megtámadta a göncieket, s kinek lovát, kinek egyéb jószágát ragadta el. Megtudván ezt Czeczey, kényszerítette Perényi Gábort, hogy mindent kamatostul visszaadjon. Akinek Perényi négy lovát vette el, Czeczey Perényi jószágából nyolcat adatott neki helyébe. Egyik polgárnak 400 hordófalát vitette el Perényi, Czeczey kárpótlásul Perényi egyik lovát adatta neki stb.

Nem utolsó érdeme Czeczeynek, hogy Kassán egymaga páratlan rendet és fegyelmet tudott tartani. A katonaságot és a polgárságot sikerült egylelkűvé tennie, S az ő példás életén s törhetetlen magyarságán lelkesültek Kassa új lakói. Ők a nemzeti királyság hívei voltak, s hallani sem akartak Ferdinándról. A mostani kassaiak - írja Wernher - túlnyomó részben magyarok s azelőtt nem laktak Kassán. Ők sokkal inkább lelkesednek János királyért, mint a német királyért, ahogy fölségedet hívják. Csak János királyt akarják uroknak! Ezek, főleg Czeczey emberei, sohasem lesznek fölségednek hívei.

Gondolhatjuk, minő öröme telt Czeczey Lénárdnak Kassa ilyetén megmagyarosításában. Sejthetjük, mennyi munkájába és fáradságába került ez a nagy alkotás, melynek hatását és jelentőségét még századok múlva is érezte a felvidéki magyarság. Amint Tinódi verses krónikájából is kivehetjük, Czeczey Lénárd ekkor élte életének legszebb napjait. Ám egyszerre onnét jött rá a veszedelem, ahonnét ingyen sem várta. Fráter György Erdélyt átadta Ferdinándnak. És mint Báthory András írta: "Erdély-birodalom sírom-rívom!" Izabella királyné könnyezve jött Kassára, hogy azt is akadja Ferdinánd király embereinek: Wernhernek és Rakovszkynak. Szegény jó Czeczey úgy érezte magát, mint akinek szívébe idegből nyilat bocsátanak. Egyszerre veszni látta mindazt, amiért tizenöt éven át az éjét is nappallá tette. Érezte, sejtette, hogy a német király kezén az ő nagy alkotása romba dől, a nagy szívét mérhetetlen bánat fogta el. Nem akart látni, nem akart hallani; nem akart semmiről sem tudni. Izabella királyné azonban nem hagyta cserben leghívebb alattvalóit. Úgy Czeczey, mint Babay érdekében közbevetette magát. Erre szükség is volt, mert Wernher és Rakovszky biztosok mindent elkövettek, hogy Czeczey és Babay Péter ne nyerjenek bocsánatot. Wernher Ferdinánd királyhoz intézett hosszú fölterjesztésében azt sürgette, hogy egyetlen magyar - főleg Czeczey kapitány híve - ne maradhasson Kassán!

Wernher egy másik jelentésében meg arra kérte a királyt, hogy Izabella királyné kérését ne teljesítse, és Czeczey kapitánynak, valamint rokonainak ne adjon kegyelmet. Ha ez megtörténik, nagy kár és veszedelem lesz Kassára, ahol mindenféle nyugtalanságot és zavart okoznának. Inkább az elűzött német polgárokat kell megvigasztalni.

Ugyanő Babay Péter ellen is írt. Bár elismeri, hogy Babay a törvényes tulajdonostól pénzen vásárolta kassai házát, mégsem kívánja őt Kassán hagyni, ő - írja Wernher - Izabella királynénak gonosz tanácsadója volt, és most is az. Így hát jobb lenne, ha minél távolabb volna Kassától.

Ferdinánd király - amint későbbi rendeleteiből kitűnik - szívesen teljesítette volna Wernher kívánságait. Azonban a körülmények egyelőre mást parancsoltak. Ferdinánd király tehát teljesítette Izabella királynénak kérését. Azazhogy bocsánatot adott Czeczey Lénárdnak, atyafiainak, hív szolgáinak, s valamennyi kassainak, akár polgár, akár katona legyen az.

A Czeczeynek adott írást Nádasdy Tamás és Castaldo János állították ki a király nevében. Eszerint őfelsége megbocsátja Czeczey minden bűnét és kihágását, amiket a királyi fönség ellenében elkövetett. Kegyelmébe és védelmébe fogadja őt. Jogaiban és birtokaiban sem őt, sem utódait senki háborgatni ne merészelje.

A szegény, megtört Czeczeyt ezenközben sokkal nagyobb gondok bántották. Szemei előtt a nemzeti királyság haldoklása állott. Érezte, előre látta a kassai magyarság veszedelmét is. Szomorúan nézte, mint írják össze a királyi biztosok azt a sok gabonaneműt, élelmiszert, amit ő a katonái számára gyűjtött; aztán a szép ágyúit és tüzes szerszámait. S búskomorság szállta meg őt. Életének minden küzdelme, minden alkotása és reménye veszendőben volt, nem csoda hát, ha kétségbeesés fogta el. Hiszen az ő élete immár olyan volt, mint a lant húr nélkül. Nagy lelkifájdalom csak nagyszívű embereknek jut osztályrészül. És Czeczey Lénárd kapitány ilyen volt. Ezernyi gondolat járogatta fejét, de egyikben sem talált vigasztalást. Végre is arra határozta magát, hogy Kassát és birtokait örökre itthagyja, s a királynéval együtt bujdosásra adja fejét. Megírta testamentumát, s készült a nagy útra. De mire Izabella királyné elindult, Czeczey már jobblétre szenderült. Az életerős, alig ötvenéves embert, aki a betegséget hírből sem ismerte, a nagy lelkifájdalom megölte. A tragédia ezzel befejeződött. Azaz még nem. Hű barátja és szívének osztályosa, a kis Babay Péter megőrült! Amit Czeczey hatalmas szervezete meg nem bírt, az a gyönge Babayt is megemészté.

A Nádasdy Tamásnak küldött kassai jelentés, aztán Forgách Ferenc tudósítása és Tinódi leírása egyértelműen állítják, hogy Czeczeyt a nagy lelkifájdalom ölte meg. Egyedül Kendi Antalnak 1552. január 11-én Erdélyből kelt levele meséli, hogy a kassai kapitányt a gőgtől részeg lengyel katonák gyilkolták meg. Az erdélyi mendemondának azonban semmi alapja sincsen.

A tél szívében járt az idő, amikor a nagy kassai kapitányt hű vitézei eltemették. Forgách Ferenc emlékiratában olvassuk, hogy Kassa kicsinye-nagyja zokogva kísérte őt ez utolsó útjára. Tinódi Sebestyén diák is fölajzván a lantját, imigyen írt a temetésről:

Az nagy monostorban őtet eltemeték,
Csoda sokaságok őtet elkísérték,
Nagy sírva halálát oly igen kesergék,
Ott sok jámbor vitéz bujdosóban esék.

Siratják vitézek, mint kegyes atyjokat,
Üdvözlik és áldják mint jót tött urokat,
Ő atyafiai óhítják bátyjokat,
Éltette, táplálta, nékik adott sok jókat.


A szegény Czeczey Lénárd aggodalma a kassai magyarság miatt nem volt alaptalan. Alighogy szemét lehunyta, azonnal sutba dobták a királyi ígéreteket, s Czeczey Lénárdnak minden birtokát elkobozták. Fivére: Péter, hiába hivatkozott a királynak, Nádasdynak és Castaldónak Czeczey Lénárd részére kiállított írásos biztosítására, hiába Czeczey Lénárd végrendeletére, nem kapott semmit. Ferdinánd király ugyanis Czeczey Lénárd birtokait Macedónia Péternek adományozta. Sőt Czeczey Péternek a birtokait is elkoboztatta. Egyedül Czeczey Mihály tarthatta meg a javait; mivel ő meghódolt Puchaimnak, s Ferdinánd szolgálatába állott.

Még kevésbé tartották meg a kassai magyarságnak tett ígéreteket. Wernher a legnagyobb hévvel sürgette, hogy a város igazgatását ismét a németek kezére adják. Kassát - írja - a németek építették, s a város igazgatása mindig német kézben volt. Nemsokára tisztújítás lesz, s így mindent el kell követni, hogy az elűzött polgárok ismét hatalomra juthassanak; mert akik most Kassán vannak, mind magyarok, s részben az elűzött polgárok javait bírják.

Bár Ferdinánd királynak is az volt az óhaja, ami Wernheré, az első tisztújítás a németségre igen rosszul ütött ki. Ferdinánd király 1552. június 4-én Serédy Györgynek írja, hogy a százas tanácsot legnagyobbrészt Czeczey Lénárd volt gyalogosaiból választották. A száműzettek közül senkit sem juttattak a konzulátusba. Ez a dolog - írja Ferdinánd király - sehogy sem tetszik nekünk. Előre intettük a városiakat, de, úgy látszik, hiába. Te, Serédy, vigyázz, hogy pártoskodás és zűrzavar ne támadjon.

A következő években aztán részint erőszakkal, részint telepítéssel sikerült a város igazgatását a németek kezére játszani. Érdemes megemlítenünk, hogy még Németországból is hoztak települőket, hogy a kassai magyarságot gyöngítsék.

Amint a hatalom a németek kezébe került, megkezdődött a magyarok üldözése. Börtönbe vetették a legelőkelőbb polgárok egyikét: Bakay Miklóst, s még a főkapitány kezességére és ezer forintnyi biztosítékra sem bocsátották el. Lippay Jánost, a volt főbírót szintén elfogták és hamisan bevádolták. Nádasdy embere, Zoltán Imre írja Kassáról Lippay elfogatása ügyében: Királynak béadták volt méltatlan, kinek őfölsége végire ment, hogy bűntelen. Irigységből vádolták, mivelhogy ő fő volt itt a magyarok között.

Máté diákot azért fogták el, mert lovát kölcsönadta, hogy Izabella királynénak levelet vigyenek. A derék Kövesdy Lukácsot is vád alá fogták. "Mi - írják a magyar polgárok - mindnyájan elvesznénk, ha a hatalmas Isten és ártatlanságunk nem védene meg."

Kassára olyan plébánost hoztak, aki nem értett magyarul. Az iskola étére is német mestert tettek, aki a magyar tanulókat kivetette az iskolából.

Szegedi György kassai vicekapitány, látván az állapotokat, Nádasdyhoz fordult segítségért. Megírja neki, hogy a magyarok Kassán négyszer annyian vannak, mint a németek, s mégis a magyarok az elnyomottak. "Bizony - írja egy másik levelében -, az itt való magyar nép az városban annyira megrémült ezféle bűntelen megfogásért, hogy félek rajta, hogy az várost teljességgel pusztán ne hagyják... Ha pediglen innen az magyar nemzet kibujdosik, őfelségének is nagy kárával fog lenni. Azért méltóztatnék te nagyságod kegyelmesen őfelsége eleibe adni, hogy őfelsége parancsolna ide az németeknek, hogy az magyarokat tartanák nagyobb tisztességbe és böcsületbe."

Feledy Lestár kassai főkapitány (Czeczey Lénárd utóda) szintén fölírt a kassai bíró és tanács ellen, s előadá a magyarok sérelmeit.

Nádasdy Tamás sürgetésére a király aztán biztosokat küldött Kassára. Báthory András és Kynsberg Honorius voltak a biztosok. Ezek 28 pontból álló terjedelmes jelentést küldtek a királynak.

Ők is megállapítják, hogy a kassai magyarság még mindig háromszor annyi, mint a németség. A tanácsba mégiscsak két magyart vettek föl, a százas külső tanácsból pedig tizennégy magyart kizártak!

Az ellentétet a magyar és a német polgárság között a felekezeti kérdés is növelte. A beköltözött németek ugyanis protestánsok, a magyarok pedig jobbára a régi hiten voltak. Feledy Lestár főkapitány írja 1554-ben, hogy a megújult tűz mindig jobban ég. Én - úgymond - minden lehetőt megteszek a vallás dolgában; a bírót és az esküdteket ösztökélem Mária és a szentségek tiszteletére, de semmire sem megyek velük. Még azt sem tudtam kivinni, hogy az úrangyalának üdvözletére meghúzzák a harangot.

Az első commissió után második is jött ugyan Kassára, de e bizottságok működésének egyéb eredménye alig volt, mint néhány terjedelmes jelentés. Nem is csoda! Hiszen Wernher és társai mindent elkövettek, hogy a kassai magyarságot minél jobban befeketíthessék Bécsben. Wernher például 1553-ban a királynak írja, hogy Feledy Lestár főkapitánnyal meg van elégedve, de a huszárjai és a gyalogosai legnagyobbrészt Fráter Györgynek és Izabellának söpredéknépe (Gesindl), akik most is inkább János királynak, mint fölségednek a hívei.

De bármint igyekeztek is a kassai magyarságot elnyomni, nem sikerült nekik a várost ismét németté tenniök. Megfogyva, de törve nem, élt e nép tovább is abban a szép városban, s ott a Felvidéken fő támasza lett később a nemzeti küzdelmeknek. A jó Czeczey Lénárd tizenöt éves fáradságos munkája tehát mégsem veszett kárba.

Forrás: http://mek.niif.hu/03400/03421/03421.htm


Nincsenek listázandó termékek ebben a kategóriában.