Lenkey János honvédtábornok

Lenkey János honvédtábornok

Lenkey János honvédtábornok

1807. szeptember 7-én született Egerben a Lenkey és Zádorfalvi családban, melynek ősi fészke a Gömör-Kishont vármegyékben fekvő Sajólenke, vagy mint régebben nevezték: Nenke volt. A források szerint e család már 1365-ben szerepel a gömöri nemesek között. II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc időszakában, 1704-ben, Lenkey János a felkelő gömöri nemesség tizedese volt. Részt vett a szabadságharcban a család András és Péter nevű tagja is. Később a Lenkey-család nagyon kiterebélyesedett, s közülük Egerbe is eljutottak. Lenkey János tábornok nagyapja Lenkey Mihály volt, aki Sajólenkéről Apátfalvára költözött. Fiai közül Károly királyi testőr, majd Arad megye esküdtje volt, Antal és Lajos kapitányok lettek. Az említett Károly volt Lenkey János honvédtábornok édesapja, akinek bátyja volt a szabadságharcban ugyancsak résztvevő huszár ezredes, Lenkey Károly (1803-1874).

Lenkey János bátyja példáját követve a katonai pályát választotta. A korneuburgi utászkari iskolában képezték ki és 1822-ben főhadnaggyá, 1839-ben másodkapitánnyá, és 1843-ban kapitánnyá léptették elő.

Az 1848-as márciusi pesti forradalom kitörése Galíciában találta, ahonnan 1848 májusában kalandos körülmények között századával hazaszökött, s itthon szolgálatra jelentkezett. A fiatal magyar kormány a Béccsel való jó viszony fenntartása érdekében hadbírósági vizsgálatot indított ellene és ?büntetésből? - századával együtt - beosztották a délvidéki hadsereghez.

Lenkey János és társai ellen indított ?vizsgálat? felháborította a közvéleményt, s ez ihlette 1848 augusztusában Petőfi Lenkei százada című versét, amelynek első versszaka így hangzik:

"Koszorút kötöttem

Cserfa-levelekbül,

Harmat csillog rajta

Örömkönnyeimbül

Kinek adnám én ezt,

Kinek adnám másnak,

Mint vitéz Lenkei

Huszárszázadának?"


Nem véletlen a költő témaválasztása, hisz Lenkey hősiességének bemutatásával példaképet akart állítani nemzete elé, amikor a vers végén így írt:


"Tőről vágott magyar

Ember a kapitány,

Itt a haza földén,

Hová vont szívetek,

Forró öleléssel

Üdvözlünk titeket,

Jó vitéz testvérek,

Üdvözlünk ezerszer

Beszéljen akármit

A hadügyminiszter!"

Lenkey és százada a Délvidéken, különösen Verbásznál keményen harcolt a bécsi udvar által feltüzelt szerb csapatok ellen. E harcok során tanúsított magatartása jutalmaként honvédezredessé léptették elő. Ilyen minőségben nevezték ki a Bakonyi Sándor tábornok vezette bácskai hadtest egyik hadosztályának parancsnokává. Ó- és Törökbecsén Damjanich Jánossal együtt csatázott számos esetben a szerb és a román erők ellen, és innen csak akkor távozott, amikor a magyar honvédség a hatalmas túlerő következtében kénytelen volt kiüríteni Bánátot. Lenkey és Damjanich, miközben vasfegyelmet tartott csapatai körében, szigorú rendben vonult észak felé Szolnok irányába, hogy ott felvegyék a harcot a közeledő Windischgrätz osztrák tábornok erős császári ezredeivel. Közben azonban Lenkeyt Szegedre vezényelték, hogy vegye át gróf Hadik Gusztávtól a parancsnokságot. De mielőtt e parancsot teljesítette volna, visszavezényelték Szolnok keleti előterébe, Törökszentmiklósra.

1848 decemberében tizenhárom j honvéd huszárezredet állított fel az Országos Honvédelmi Bizottmány, s Lenkey lett az 1. honvéd huszárezred parancsnoka. Az ellenséges hadsereg a főváros felé közeledett, s Kossuth Lajos 1848. január 2-án haditanácsot hívott össze, a további teendők megbeszélésére. E haditanácsban, amely úgy döntött, hogy a kormány Debrecenbe távozzék, ott volt Lenkey János is.

1849. március 15-én a forradalom győzelmének évfordulóján Kossuth Lajos eddigi kimagasló hősiessége jutalmául Lenkey Jánost tábornokká léptette elő, s egyben megbízta Komárom vára parancsnoki tisztével, és a VIII. hadtest irányításával is. Lenkey tábornok az osztrákok blokádján át csak álruhában tudott eljutni Komárom várába, hogy elfoglalja tisztségét. A vár felmentésére közelgő Görgey Artúr tábornoktól, a Feldunai Hadtest parancsnokától azt a rendelkezést kapta, hogy egy erős kirohanást intézzen az osztrák csapatok ellen. Erre 1849 áprilisában került sor, amelynek során hétszázhúsz huszárral, négy zászlóaljnyi gyalogossal, valamint egy üteggel rontott ki a vár falai körül lévő ellenségre.

Lenkey tábornok mindvégig hősiesen és nagy bátorsággal teljesítette várparancsnoki tisztét, amíg meg nem érkezett Guyon Richárd honvédtábornok, hogy átvegye tőle a parancsnokságot. Időközben Görgey Artúr honvédseregével nagy elszántsággal tört Komárom irányába, s április 22-én felmentette az ellenséges blokád alól, majd Győrön túlra sikerült visszaszorítania az osztrákokat. Mikor Görgey Buda ostromára indult, s vele együtt távozott Komáromból Lenkey János tábornok is, de útközben megbetegedett, a visszavonulás gondolatával foglalkozott. Először Pesten éldegélt, majd Szegedre vonult vissza. Amikor azonban onnan is menekülnie kellett, Nagyvárad adott otthont a beteg tábornoknak. Megfelelő források híján nincs tudomásunk betegségei jellegéről, de tény, hogy olyan baja lehetett, amely átmenetileg alkalmatlanná tette őt katonai szolgálatra.

Görgey tábornok Arad térségébe való megérkezése után Lenkey is otthagyta Nagyváradot és Aradra húzódott. Tiszt- és tábornoktársaival egyetértve ő sem akarta megadni magát az osztrákoknak, ezért Görgey Artúrnak, az orosz hadvezetéssel való megállapodás értelmében Aradról Világosra vonult a honvédsereg, hogy ott kapituláljon a cári csapatok előtt. Lenkey János tábornokot is ott találjuk azok között, akik 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert a cári csapatok főparancsnoka Paszkijevics herceg előtt.

Lenkey és társai sorsa fölött azonban nem a cári tábornokok, hanem a véreskezű osztrák Haynau döntött. 1849. augusztus 27-én, mintegy két héttel a világosi fegyverletétel után, tábornoktársaival egy csoportba vonva, Aradon őt is a császári és királyi rendkívüli hadbíróság elé állították. A bírósági eljárás során azonban Lenkey tábornokon súlyos elmebetegség tünetei jelentkeztek. Az aradi várbörtön falai között elméje elborult, ezért elkerülte társai sorsát, az akasztást, a golyó általi kivégzést.

A bírósági eljárás alatt és után - bátyja, Lenkey Károly ezredes emlékezése szerint -, egy fűtetlen, ablak nélküli szobában, az őrök által megsebzett testtel, minden ápolás nélkül tengette napjait, s ilyen állapotban hunyt el 1850. február 9-én. Ez utóbbi a helyes halálozási dátum, amely eredeti forráson alapul. Tévesek tehát azok a dokumentumok, amelyek halálának dátumát február 7-ben, illetve 8-ban jelölik meg.

Lenkey János vitéz tábornok hamvait az aradi temetőben hantolták el. Innen, hosszú évtizedek múlva Eger város képviselőtestülete 1936 májusában földi maradványait, katonaládájával együtt hazahozatta szülővárosába Egerbe, ahol a Kisasszony temetőben lévő családi sírboltba temették újra. Már 1874-től itt nyugodtak bátyja, Lenkey Károly ezredes maradványai. Sajnálatos módon azonban az 1936-os temetéskor elfelejtették a síremlékre rávésni ezt a tényt, s azóta sem pótolták azt.

Lenkey János egri szülőháza a Széchenyi és a Kováts János utca sarkán ma is áll, s az épület Széchenyi utcai frontján már az 1920-as években emléktáblát helyeznek el, amelyet október 6-án évenként megkoszorúznak az egri polgárok. A város vezetésének gondolkodni kellene azon, hogy a jó állagú épületet múzeumnak rendezzék be, s itt helyet kaphatnának nemcsak a Lenkey-család, hanem Eger más, 1848-1849-es nagyjainak, köztük Knézich Károly tábornoknak, Csiky Sándor stb. emléktárgyai is.

Szecskó Károly

Forrás: www.vjrktf.hu


Nincsenek listázandó termékek ebben a kategóriában.