Losonczy István, a temesvári hős

Losonczy István, a temesvári hős
Amíg Nándor király a fővezérei
megválasztásában a legszerencsétlenebb volt, addig az egyes alvezérek,
az alacsony nevű hősök fényes tetteikkel örökíték meg hírüket s egyúttal
a magyar név becsületét.
Roggendorf tönkre hagyja verni a hatalmas budai ostromló sereget.
Joakim brandenburgi herceg elszalad seregestül együtt Pest alól a beglerbég puszta közeledtének vak hírére.
Kacziáner Eszéknél semmivé hagyja tenni a rábízott nagy reményű hadat.
Teufel Rézman el hagyja magát fogatni seregestül nyílt csatában.
Puchaim a hátán hordja mindenüvé az ellenséget.
És Castaldo elnézi Erdélyből, hogy
foglalja el a török beglerbég Temesvárt s azzal együtt az egész
bánságot; alvezére, Aldana elszalad Lippa várából spanyol őrseregével
együtt, mielőtt a török odaért volna, s azzal a császári sereggel együtt
odahagyják Erdélyt, ahol minden ember alleluját énekel az eltávozásukra
? gonoszabbul gazdálkodtak ottan, mint a török és tatár.
Szerencsétlensége
volt Nándor királynak, hogy a nagy dolgokat azokra bízta, akik hívei
voltak szájjal, a kicsinyeket pedig azokra, akik hívei voltak karral és
szívvel. Így azután a nagy dolgok végződtek kudarcon, a kicsinyek
dicsőségen.
Losonczy István.
Szondy György.
Dobó István.
Három olyan fényes név, ami vigasztalóan ragyog vissza az utókorra a múlt ködös, viharos éjszakájából.
Losonczy
István volt a temesi bánság grófja, mikor Szokolovics Mehemed beglerbég
ötvenezernyi török haddal bejött az Izabella által Nándor királynak
átengedett bánság meghódoltatására. A bánsági várakat lépésről lépésre
elfoglalta, csak Temesvár akasztá meg diadalútját. Itt Losonczy István
az első kirohanásnál megmutatta neki oroszlánkörmeit. A beglerbég
felhagyott az ostrommal Martinuzzi és Castaldo egyesült seregeinek
közeledtére, s maga is elnézte Óbecséről, hogyan vívják azok meg Lippa
várát, hogy űzik ki belőle Uláma basát.
Mily éles irónia van az eseményekben!
Martinuzzit
meggyilkoltatja Castaldo azért, mert azt az embert, aki a beglerbéget
Temesvártól elriasztá, aki Lippát feladatta, ezért a fényes sikerért a
törökkel való cimborázással vádolja. Mikor aztán maga marad a
vezérségben, nincs már ott a törökkel cimborázó György barát, akkor
visszajön ugyanaz a beglerbég, s ostrommal letöri Temesvárt, gyáva
árulással megkapja Lippát, s Castaldo mindezt elnézi, s még csak a
kupáját sem teszi le érte a kezéből.
Hanem azért mégis Martinuzzi az
áruló, a törökkel cimborázó, a másvilágon is örök tűzre kárhoztatott, s a
gyáva, martalóc orgyilkosok a hősök, a jó keresztyének, a királynak és
az egyháznak a hívei, kik Istennek tetsző tettet hajtottak végre.
Losonczynak volt kétezerkétszáz harcosa, ebből ezerháromszáz magyar, a többi német, cseh és spanyol.
Mikor
Amhád basa, a második vezér, megérkezett Temesvár alá s fölkérte a
várat, Losonczy összegyűjté a piacon az egész helyőrséget, s ott
fölesketé őket, hogy végső körömszakadtáig védeni fogják a várat. Ekkor
aztán válaszul Amhát felszólítására kirohant seregével a megszállókra, s
elverte őket a sáncai alól.
Akkor aztán a beglerbég is megszállta
Temesvárt, s elkezdték a sáncokat lövetni. Harminchat öreg ágyú törte a
falakat. Nemsokára járható rést rontottak a sáncon; s akkor aztán
rohanva ereszték a janicsárokat. A magyar és spanyol csapatok vitézül
visszaverték a rohamot: a sáncárok janicsárok hulláival maradt tele, a
halom tetején maga a rohamvezető Tenbel Musztafa, nikápolyi szandzsákbég
feküdt.
Losonczy István mindenfelé írt segélyért. Castaldóhoz,
Báthory Endre vezértársához, Varkócz vezérhez; hogyha egyéb segítséget
nem, hát legalább lőport küldjenek neki. A Báthory-család
ellenségeskedésben élt a Losonczyakkal: ez nem is válaszolt neki.
Castaldo legalább küldött hozzá lőport; de azt a gyáva Aldana Lippán
lefoglalta.
Ekkor aztán a feleségéhez, a hős lelkű Pekri Annához írt
Losonczy, hogy rögtön vesse zálogba minden birtokát, s a pénzen fogadjon
hadakat és vásároljon lőport és azt küldje őhozzá.
A nemes hölgy úgy
tett, ahogy férje rendelé, minden kincseit pénzzé fordítva, lőszereket
vásárolt, hajdúkat fogadott zsoldba, s azokat Tóth Mihály szegedi bíró
vezérlete alatt megindítá Temesvár felé.
Amit három királyi hadvezér
három nagy, jól fegyverzett hadsereggel megtenni nem mert, nem tudott,
azt megkísérté egy gyönge (de szeretetében erős) asszony, hogy
rendezetlen földműveshadakkal, a szegedi bíró vezérsége mellett, segélyt
küldjön Temesvárnak.
Nem is lehetett más eredménye ennek, minthogy a
törökök ezt a gyakorlatlan földművescsapatot szétugraszták, s a lőport
is elvették. Ötszáz hajdú hogy tört volna keresztül ötvenezer törökön?
Losonczy István magára volt hagyva.
Jól
tudta, mi vár rá! Még egyszer írt Báthory Endrének és Nándor királynak.
Az előbbihez szóló levelének végsoraiban azt mondja: ?Írjon legalább
kegyelmed az egészsége felől. Mi egészségesek vagyunk, s buzgósággal
várjuk az órát, melyben meg kell halnunk.? A királyhoz írt levele így
végződik: ?Míg élek, híven fogom szolgálni felségedet; ha már eleget
éltem, gondoskodjék szegény árváimról.?
Nyolc rohamot vert már vissza Losonczy a vár külső bástyáiról.
A
belső vár és a város között volt egy magas redán-torony, melynek az
ágyúi uralták a lapályos környéket, megakadályozva a török ágyútelepeket
a közelebbre előnyomulásban. Csak lőpora lett volna elég Losonczy
Istvánnak, de a ritkábban megdördülő ágyúk bizonyíták, hogy az már
fogytán van.
A törökök most e torony ellen intéztek rohamot.
Mindenáron el kellett foglalniuk ezt a magas redánt, mely
tüzértelepeiket uralta. Lábtókkal rohantak a három helyen is megrongált
toronyfalaknak.
De a várvédők is ide fordíták minden erőfeszítésüket. Magyarok és spanyolok versenyeztek a hősi önfeláldozásban.
Öt
óráig tartott a dühös viadal: a torony ormain felválták az elesetteket a
helyükbe nyomuló hősök, s a török még egy lábnyomot sem foglalt el.
Ekkor
a janicsárok zászlótartója, egy óriási termetű kurd, maga rohant előre
az ostromlábtón, egyik kezében a boncsuk, másikban a tenyérnyi széles
görbe pallos. Fenn a torony ormán egy kis köpcös, de széles vállú,
tömzsi ember áll vele szemközt: a neve Pattantyús Balázs. ? Az óriás,
amint kezével eléri a bástyaormot, egy szökéssel fölveti rá magát, s ezt
kiáltja a szembenálló magyarra: ?Engem hívnak Kubátnak!? S azzal súlyos
pallosával halálhozó csapást mér annak a fejére. De a kis petten ember
felfogja a pajzsával a veszedelmes csapást, s azzal visszakiált: ?Engem
meg hívnak Balázsnak!? De az óriás már ezt nemigen hallotta, mert a feje
lerepült Balázsnak egy kardcsapásától. Ezzel a megrémült ostromlók
hanyatt-homlok rohantak vissza a lábtóikról: a roham kudarcot vallott.
Háromezer török maradt a redán körül halva. De a védőknek is nagy volt a
veszteségűk. A halottak között volt Mendoza Diego, a spanyolok hős
vezére.
Amhád basa nem bírta elnyögni ezt a kudarcot. Másnap új csapatokkal újítá meg a rohamot a nagy torony ellen.
Éppen
Anna napja volt. Más esztendőben nagy vigasság napja Losonczy házánál.
Feleségének névünnepe. Ma is fényesen megülte azt. Az utolsó lőporát
lövette ki az ellenségre ágyúiból.
A magyarok most is vitézül
küzdöttek; de a spanyolokból mintha ki lett volna lopva a lélek Mendoza
elestével: csüggedtség szállta meg őket. A törökök, ismét nagy
emberáldozat árán, végre későn estén uraivá lettek a toronynak, s
Losonczy a belső várba szorult.
Nem volt se lőpora, se élelme többé. A város polgárai könyörögtek, az idegen hadak lázongva követelték, hogy adja föl a várat.
Amiliát
basa pedig követséget küldött hozzá, tisztességes szerződést kínálva,
hogy Losonczy István egész őrségével, teljes fegyverzetét és ingó
vagyonát magával víve, vonulhat el a várból. Losonczyt kényszeríték a
saját hadai a kapituláció elfogadására. Borongó sejtelemmel aláírta.
Mikor
kivonultak a várkapun, ott várta őket tisztelegve maga Szokolovics
Mehemed beglerbég és Kazim bég, volt budai basa. Minden katonai
tisztelet megadatott nekik. Hanem a kétfelül sorfalat képező janicsárok
nagy hamar nekiestek vezéreik szeme láttára a Losonczyt követő ifjaknak,
s azokat lerángatva lovaikról, elkezdték fosztogatni. Tomory Endrét,
Losonczy apródját, ki annak aranyos sisakját és vértjét vitte utána, ott
az ura közelében teperték le a földre. Ekkor Losonczy István
elkeseredve mondá a mellette lovagló Forgách Simonnak s a spanyol
Pereznek: ?Lássátok! Ilyen a török hűség! Fegyverre, barátim!?
S
azzal kardot rántva, még egyszer megfúvatta a trombitákat, s ő maga jó
példaadással Mohamed bég egy agáját halálra sújtva, megkezdé a
kétségbeesett harcot a vár kapujában. Az ádáz viadal erre általánossá
lett: ember ember ellen harcolt csoportokra válva: Perez lovag
keresztülvágta magát valamennyi törökön; de amint üldözői elől menekülve
a folyamon át akart úsztatni, ottveszett.
Losonczy István pedig
halált osztva minden csapásával, csak a bosszúért és dicső haláláért
küzd még: sebekkel elborítva sem tudják elnyomni; végre a lovát szúrják
le, s csak úgy foghatják el. ? Haldokolva a beglerbég elé viszik; még
akkor sincs megtörve, ha karjával nem vághat, szavával sebesít, szemére
hányja a hitet len renegátnak cudar hitszegését, mire az azt feleli
neki: ?Ez viszonttorlás volt Uláma bégért: ti is így tettetek ővele
Lippánál!?
S azzal, hogy elnémítsa vádló ellenfelét, a haldokló fejét leütteti, s diadaljelül elküldi Sztambulba.
Castaldo
német serege sem pihent ezalatt; hanem fellázadt vezérei ellen, s
elkezdte Kolozsvárt ágyúzni, úgyhogy Castaldo kénytelen volt őket maga a
nemzeti hadakkal leveretni, kétszázat levágatott, tizennégyet
felakasztatott közülük.
Jókai Mór
Nincsenek listázandó termékek ebben a kategóriában.