Magyarok Forrása webáruház

Losonczy István, a temesvári hős

Amíg Nándor király a fővezérei megválasztásában a legszerencsétlenebb volt, addig az egyes alvezérek, az alacsony nevű hősök fényes tetteikkel örökíték meg hírüket s egyúttal a magyar név becsületét.
Roggendorf tönkre hagyja verni a hatalmas budai ostromló sereget.
Joakim brandenburgi herceg elszalad seregestül együtt Pest alól a beglerbég puszta közeledtének vak hírére.
Kacziáner Eszéknél semmivé hagyja tenni a rábízott nagy reményű hadat.
Teufel Rézman el hagyja magát fogatni seregestül nyílt csatában.
Puchaim a hátán hordja mindenüvé az ellenséget.

És Castaldo elnézi Erdélyből, hogy foglalja el a török beglerbég Temesvárt s azzal együtt az egész bánságot; alvezére, Aldana elszalad Lippa várából spanyol őrseregével együtt, mielőtt a török odaért volna, s azzal a császári sereggel együtt odahagyják Erdélyt, ahol minden ember alleluját énekel az eltávozásukra ? gonoszabbul gazdálkodtak ottan, mint a török és tatár.

Szerencsétlensége volt Nándor királynak, hogy a nagy dolgokat azokra bízta, akik hívei voltak szájjal, a kicsinyeket pedig azokra, akik hívei voltak karral és szívvel. Így azután a nagy dolgok végződtek kudarcon, a kicsinyek dicsőségen.
Losonczy István.
Szondy György.
Dobó István.
Három olyan fényes név, ami vigasztalóan ragyog vissza az utókorra a múlt ködös, viharos éjszakájából.
Losonczy István volt a temesi bánság grófja, mikor Szokolovics Mehemed beglerbég ötvenezernyi török haddal bejött az Izabella által Nándor királynak átengedett bánság meghódoltatására. A bánsági várakat lépésről lépésre elfoglalta, csak Temesvár akasztá meg diadalútját. Itt Losonczy István az első kirohanásnál megmutatta neki oroszlánkörmeit. A beglerbég felhagyott az ostrommal Martinuzzi és Castaldo egyesült seregeinek közeledtére, s maga is elnézte Óbecséről, hogyan vívják azok meg Lippa várát, hogy űzik ki belőle Uláma basát.
Mily éles irónia van az eseményekben!
Martinuzzit meggyilkoltatja Castaldo azért, mert azt az embert, aki a beglerbéget Temesvártól elriasztá, aki Lippát feladatta, ezért a fényes sikerért a törökkel való cimborázással vádolja. Mikor aztán maga marad a vezérségben, nincs már ott a törökkel cimborázó György barát, akkor visszajön ugyanaz a beglerbég, s ostrommal letöri Temesvárt, gyáva árulással megkapja Lippát, s Castaldo mindezt elnézi, s még csak a kupáját sem teszi le érte a kezéből.
Hanem azért mégis Martinuzzi az áruló, a törökkel cimborázó, a másvilágon is örök tűzre kárhoztatott, s a gyáva, martalóc orgyilkosok a hősök, a jó keresztyének, a királynak és az egyháznak a hívei, kik Istennek tetsző tettet hajtottak végre.
Losonczynak volt kétezerkétszáz harcosa, ebből ezerháromszáz magyar, a többi német, cseh és spanyol.
Mikor Amhád basa, a második vezér, megérkezett Temesvár alá s fölkérte a várat, Losonczy összegyűjté a piacon az egész helyőrséget, s ott fölesketé őket, hogy végső körömszakadtáig védeni fogják a várat. Ekkor aztán válaszul Amhát felszólítására kirohant seregével a megszállókra, s elverte őket a sáncai alól.
Akkor aztán a beglerbég is megszállta Temesvárt, s elkezdték a sáncokat lövetni. Harminchat öreg ágyú törte a falakat. Nemsokára járható rést rontottak a sáncon; s akkor aztán rohanva ereszték a janicsárokat. A magyar és spanyol csapatok vitézül visszaverték a rohamot: a sáncárok janicsárok hulláival maradt tele, a halom tetején maga a rohamvezető Tenbel Musztafa, nikápolyi szandzsákbég feküdt.
Losonczy István mindenfelé írt segélyért. Castaldóhoz, Báthory Endre vezértársához, Varkócz vezérhez; hogyha egyéb segítséget nem, hát legalább lőport küldjenek neki. A Báthory-család ellenségeskedésben élt a Losonczyakkal: ez nem is válaszolt neki. Castaldo legalább küldött hozzá lőport; de azt a gyáva Aldana Lippán lefoglalta.
Ekkor aztán a feleségéhez, a hős lelkű Pekri Annához írt Losonczy, hogy rögtön vesse zálogba minden birtokát, s a pénzen fogadjon hadakat és vásároljon lőport és azt küldje őhozzá.
A nemes hölgy úgy tett, ahogy férje rendelé, minden kincseit pénzzé fordítva, lőszereket vásárolt, hajdúkat fogadott zsoldba, s azokat Tóth Mihály szegedi bíró vezérlete alatt megindítá Temesvár felé.
Amit három királyi hadvezér három nagy, jól fegyverzett hadsereggel megtenni nem mert, nem tudott, azt megkísérté egy gyönge (de szeretetében erős) asszony, hogy rendezetlen földműveshadakkal, a szegedi bíró vezérsége mellett, segélyt küldjön Temesvárnak.
Nem is lehetett más eredménye ennek, minthogy a törökök ezt a gyakorlatlan földművescsapatot szétugraszták, s a lőport is elvették. Ötszáz hajdú hogy tört volna keresztül ötvenezer törökön?
Losonczy István magára volt hagyva.
Jól tudta, mi vár rá! Még egyszer írt Báthory Endrének és Nándor királynak. Az előbbihez szóló levelének végsoraiban azt mondja: ?Írjon legalább kegyelmed az egészsége felől. Mi egészségesek vagyunk, s buzgósággal várjuk az órát, melyben meg kell halnunk.? A királyhoz írt levele így végződik: ?Míg élek, híven fogom szolgálni felségedet; ha már eleget éltem, gondoskodjék szegény árváimról.?
Nyolc rohamot vert már vissza Losonczy a vár külső bástyáiról.
A belső vár és a város között volt egy magas redán-torony, melynek az ágyúi uralták a lapályos környéket, megakadályozva a török ágyútelepeket a közelebbre előnyomulásban. Csak lőpora lett volna elég Losonczy Istvánnak, de a ritkábban megdördülő ágyúk bizonyíták, hogy az már fogytán van.
A törökök most e torony ellen intéztek rohamot. Mindenáron el kellett foglalniuk ezt a magas redánt, mely tüzértelepeiket uralta. Lábtókkal rohantak a három helyen is megrongált toronyfalaknak.
De a várvédők is ide fordíták minden erőfeszítésüket. Magyarok és spanyolok versenyeztek a hősi önfeláldozásban.
Öt óráig tartott a dühös viadal: a torony ormain felválták az elesetteket a helyükbe nyomuló hősök, s a török még egy lábnyomot sem foglalt el.
Ekkor a janicsárok zászlótartója, egy óriási termetű kurd, maga rohant előre az ostromlábtón, egyik kezében a boncsuk, másikban a tenyérnyi széles görbe pallos. Fenn a torony ormán egy kis köpcös, de széles vállú, tömzsi ember áll vele szemközt: a neve Pattantyús Balázs. ? Az óriás, amint kezével eléri a bástyaormot, egy szökéssel fölveti rá magát, s ezt kiáltja a szembenálló magyarra: ?Engem hívnak Kubátnak!? S azzal súlyos pallosával halálhozó csapást mér annak a fejére. De a kis petten ember felfogja a pajzsával a veszedelmes csapást, s azzal visszakiált: ?Engem meg hívnak Balázsnak!? De az óriás már ezt nemigen hallotta, mert a feje lerepült Balázsnak egy kardcsapásától. Ezzel a megrémült ostromlók hanyatt-homlok rohantak vissza a lábtóikról: a roham kudarcot vallott. Háromezer török maradt a redán körül halva. De a védőknek is nagy volt a veszteségűk. A halottak között volt Mendoza Diego, a spanyolok hős vezére.
Amhád basa nem bírta elnyögni ezt a kudarcot. Másnap új csapatokkal újítá meg a rohamot a nagy torony ellen.
Éppen Anna napja volt. Más esztendőben nagy vigasság napja Losonczy házánál. Feleségének névünnepe. Ma is fényesen megülte azt. Az utolsó lőporát lövette ki az ellenségre ágyúiból.
A magyarok most is vitézül küzdöttek; de a spanyolokból mintha ki lett volna lopva a lélek Mendoza elestével: csüggedtség szállta meg őket. A törökök, ismét nagy emberáldozat árán, végre későn estén uraivá lettek a toronynak, s Losonczy a belső várba szorult.
Nem volt se lőpora, se élelme többé. A város polgárai könyörögtek, az idegen hadak lázongva követelték, hogy adja föl a várat.
Amiliát basa pedig követséget küldött hozzá, tisztességes szerződést kínálva, hogy Losonczy István egész őrségével, teljes fegyverzetét és ingó vagyonát magával víve, vonulhat el a várból. Losonczyt kényszeríték a saját hadai a kapituláció elfogadására. Borongó sejtelemmel aláírta.
Mikor kivonultak a várkapun, ott várta őket tisztelegve maga Szokolovics Mehemed beglerbég és Kazim bég, volt budai basa. Minden katonai tisztelet megadatott nekik. Hanem a kétfelül sorfalat képező janicsárok nagy hamar nekiestek vezéreik szeme láttára a Losonczyt követő ifjaknak, s azokat lerángatva lovaikról, elkezdték fosztogatni. Tomory Endrét, Losonczy apródját, ki annak aranyos sisakját és vértjét vitte utána, ott az ura közelében teperték le a földre. Ekkor Losonczy István elkeseredve mondá a mellette lovagló Forgách Simonnak s a spanyol Pereznek: ?Lássátok! Ilyen a török hűség! Fegyverre, barátim!?
S azzal kardot rántva, még egyszer megfúvatta a trombitákat, s ő maga jó példaadással Mohamed bég egy agáját halálra sújtva, megkezdé a kétségbeesett harcot a vár kapujában. Az ádáz viadal erre általánossá lett: ember ember ellen harcolt csoportokra válva: Perez lovag keresztülvágta magát valamennyi törökön; de amint üldözői elől menekülve a folyamon át akart úsztatni, ottveszett.
Losonczy István pedig halált osztva minden csapásával, csak a bosszúért és dicső haláláért küzd még: sebekkel elborítva sem tudják elnyomni; végre a lovát szúrják le, s csak úgy foghatják el. ? Haldokolva a beglerbég elé viszik; még akkor sincs megtörve, ha karjával nem vághat, szavával sebesít, szemére hányja a hitet len renegátnak cudar hitszegését, mire az azt feleli neki: ?Ez viszonttorlás volt Uláma bégért: ti is így tettetek ővele Lippánál!?
S azzal, hogy elnémítsa vádló ellenfelét, a haldokló fejét leütteti, s diadaljelül elküldi Sztambulba.

Castaldo német serege sem pihent ezalatt; hanem fellázadt vezérei ellen, s elkezdte Kolozsvárt ágyúzni, úgyhogy Castaldo kénytelen volt őket maga a nemzeti hadakkal leveretni, kétszázat levágatott, tizennégyet felakasztatott közülük.

Jókai Mór