Pálffy Miklós - Egy kiváló magyar hős

Pálffy Miklós - Egy kiváló magyar hős

Abban a tizenöt esztendeig tartó török háborúban, mely a beteg békességet felváltotta, a világtól elzárkózott idegbeteg király korszakában egész Magyarországon újra ébredni látjuk az ősi hazaszeretet és vitézség erényeit.

Zrínyi György, Batthyány Ferenc, Nádasdy Ferenc, Erdődy Tamás horvátországi bán, Thurzó György, Illésházy István Rákóczy Zsigmond, Ecsedi Báthory István, Forgách Simon, Homonnay István, Dóczy Ferenc, Majthényi László mind dicsőséggel koszorúzott nevek; akik mellé kell sorolni azokét is, kik a harc alatt hősi halált haltak, Pálffy Pétert, Forgách Sebestyént, Apponyi Gerőt, Borbély Endrét stbieket.

De egészen legendai alakká emelkedik ki Pálffy Miklós; ki éppen úgy mindenütt ott volt ütközetet dönteni, ahol erős volt a harc a magyar és a török között, mint a nemzet és a távollakó király nem kevésbé nehéz küzdelmeiben: amott diadallal, itt bölcs kibékítéssel.
Elkezdte hős tettei sorát még a ?kis háborúban? mint komáromi várnagy; kis csapatjával a fehérvári basát hazáig verve Komárom palánkjaitól.
A nagy háború aztán megkezdődött az eszéki nagy diadallal, ahol Hasszán, boszniai szandzsák, vívta 25 ezer törökkel a várat, amit két vitéz kanonok, Jurák és Fintich védett egy maroknyi sereggel. Fintich elesett már a falakon, amidőn Erdődy bán nyolcezer emberrel megrohanta az ostromlókat, s úgy levágta őket, hogy hírmondó is alig szabadult el a török seregből. Maga Hasszán basa is ott esett el s vele együtt tizenegy vezér-bég, azok közt Musztafa és Mohammed, a szultán húgainak fiai. A török krónikák ezért ?a veszedelem esztendejének? nevezik ezt az évet.
Ez a veszteség gerjeszté fel a szultán (Murád) haragját, ki a kegyetlen Szinán nagyvezért küldé 150 ezer emberrel Magyarországra. De a magyarok sem pihentek ezúttal.
Ők kezdték meg a támadást.
Pákozdnál a budai basa seregével találkozva, a csata elején Pálffy Miklós huszárjaival a török derékseregre vetette magát, a janicsárok ezredeire, s azokat az első rohammal keresztültörte és lekaszabolta. Erre az egész török hadsereg összezavarodott, s futásnak eredt. Pálffy egész Buda-előfokig vágta őket, s tízezer halott törökkel jelölte a Budára vezető utat. A török otthagyta mind a 44 ágyúját az elvesztett csatatéren. Tán Budából is kiszaladt volna, ha tovább szorítják; de a német fővezér: Hardeck, az ütközetben valami csekély sebet kapott, s amiatt egészen elment a kedve a további verekedéstől. Győrbe ment flastromért.
Pálffy Miklós aztán a maga haderejével felvonult Felső-Magyarországba, s a felvidéki magyar vezérekkel egyesülve, megvette Füleket első rohammal, Divényből kiszaladt előle a török; Kékkő, Hajnácskő, Buják, Somoskő, Hollókő egymás után hódolt meg harc nélkül; mikor végre a kemény tél szállásaira térni kényszeríté a hadsereget, még hazatértében elfoglalta Szécsént s a híres Drégely várát.
A tavasz nyíltával ismét Pálffy kezdé meg nagy szerencsével a harcot, s Nógrád várát ostrommal elfoglalta.
Ekkor a magyar?osztrák főhadsereg, mely ötvenezer főre ment, 28 dunai gályával, Esztergomot szállotta meg: Mátyás főherceg, a király testvérének főparancsnoksága alatt. Kár, hogy a fővezér az ostrom intézését nem a tettre kész, diadalhoz szokott Pálffy Miklósra bízta. Nem hitt a magyarnak. Hardeck, győri kapitányhoz volt bizodalma. Nem is lett aztán az ostromnak sikere.
Ebben a táborban, ahogy a jelenvolt Illésházy írja, Mátyás főherceg vala a főkapitány: ez oly engedelmes ember lőn, hogy semmi igazságot, büntetést a táborban nem művele. Egy nap sem volt, hogy magyart nem öltek. Nőrablással, részegséggel, vendégséggel, kalmáráruval, udvari pompával annyira rakva volt a tábor, hogy nem a szent Istennek, de még jámbor embernek is iszonyata volt benne. A kapitányok, ha tíz órán át az ételnél ültek, négy-öt órán át részegen mulattak vagy aludtak, öt-hat mérföldnyire a városokat, falvakat mind kifosztogatták. A szegény népnek minden marháját elhajtották, mint az ellenségek. A herceggel hadakozó tanács vala Ungnad Dávid és Hardeck Nándor kapitányok, amaz fölötte részeges ember, és mind a ketten soha sem törököt nem láttak, sem hadban nem valának.
Nem is foglalták el Esztergomot, hanem amint Szinán basa roppant seregével megérkezett, átmentek a Duna bal partjára; onnan nézték, hogy veszi be szemük láttára Szinán Tata várát.
De Szinán ezzel jól nem lakék vala, hanem Győrnek fordult; ami akkor hatalmasan megerősített vára volt a magyaroknak. Ágyú és mindenféle akkoriban dívó stratagéma volt a védelmére elég: ember is, aki fegyvert forgasson. Hétezer német és olasz; de csak százhatvan magyar feküdt ott, Hardeck parancsnoksága alatt, mikor Szinán megérkezett.
A Duna bal partján kísérte Mátyás herceg Ungnaddal a jobb parton felvonuló Szinánt, s onnan nézte az ostromot jó biztosságból. Ámde Szinánnak nem tetszett az, hogy nézik; s ha azok nem jöttek hozzá, ő ment át hozzájuk; hidat veretett a Dunán hajóhadából.
Erre aztán Ungnad otthagyta Győrt, még a poggyászát is, ötezer szekeret, a töröknek martalékul. Rohanva hátráló hadseregét csak Pálffy menté meg, az utóhadával feltartva a török üldöző dandárait. Itt maga is sebet kapott.
Hardeck pedig, amint látta, hogy magára maradt Győrben a hétezer emberével; nem is vesztegette tovább a puskaport, hanem feladta a várat Szinán basának, szabad elköltözés mellett. Otthon, Bécsben ugyan ezért a gyávaságért levágták a fejét; de ez silány kárpótlás volt az elárult Győrért.
E könnyű diadal után Szinán basa Komáromnak fordult; hanem azt elég jókor felmenté Pálffy Miklós, aki nem ment haza a sebét ápoltatni; hanem fél kézzel is tovább harcolt.
A következő évben egy kivételképpen derék német vezér állt a magyar-osztrák hadsereg élére, Mansfeld gróf. Ezt krónikaírónk is dicséri; de még jobban dicsérik a tettei. Ez elfoglalta ostrommal Esztergomot, s a felmentést erőszakoló Hasszán budai basát tönkreverte, 14 ezer emberét levágta, 37 ágyúját elvette, még Visegrádot is elfoglalta; kár, hogy diadalai közepette a tábori ragály meglepte, s mikor szükség volt vezéri eszére, meghalt. Az ő halálával aztán megint szétmállott az egész haditerv.
Jó szerencse, hogy ezalatt Báthory Zsigmond és Mihály vajda temesi és oláhországi támadásai arra kényszeríték az új szultánt, Mohamedet, hogy Szinánt a fősereggel Oláhország ellen küldje.
Most aztán Miksa főherceg lett a magyar?osztrák hadsereg fővezére.
Ellenben maga a szultán jött be Magyarországra 150 ezer emberrel.
A hadjáratot ez évben ismét Pálffy kezdé meg, Vác elfoglalásával.
Követte ezt Hatvan bevétele.
A szultán hadserege Mezőkeresztesnél találkozott össze Miksa herceg hadaival. Az első napon két basáját keményen megverték, 43 ágyút elvettek tőlük. Másnap megújíták a törökök a harcot, s újra elvesztették. Harmadnap azután az egész derékhaddal érkezett meg maga a szultán.
Az ütközet nagy vitézséggel folyt mind a két részről; végre a mi lovasságunk, a mocsáron keresztültörve, szétrobbantá a török tábor derekát, s oly tűzzel veté magát a szultán testőrezredeire, hogy azok hanyatt-homlok futottak meg, a szultánt is magukkal ragadva, s otthagyva prédára az egész tábort és 109 ágyút.
Ez tökéletes diadal lett volna; ha éppen a gazdag préda el nem veszíttette volna azt velünk. A győztes lovasság, ahelyett, hogy a futó ellenséget üldözné, nekiállt a török sátoroknak fosztogatni.
Észrevette ezt Czikala basa, a török lovasság vezére, s hirtelen visszafordulva a zsákmányolókra, azokat szerteszét zavarja, s aztán rákergeti a derékhadra; mire az is vad ijedelemmel fordul futásnak, s az éj beálltával tudja magát rendbe szedni.
És ekként mind a két fél meg levén verve, az egyik északnak, a másik délnek futott: otthagyva a csatatéren 20 ezer törököt és tizenkétezer magyart, németet: ezek között igen sok derék vezért és herceget, a többek között Ernő és Ágost holsteini hercegeket. Jelen volt az ütközetben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem is, a maga segélyseregével, s az ütközet után hazament Erdélybe.
A következő évben megint Pálffy kezdte meg a harcot: elfoglalta éjjeli megrohanással Tata várát, petárdával szakíttatva be a kapuját.
Ez a petárda akkoriban új találmány volt az árkoláj mesterségében.
Ezután egyenesen Budát tanácsolták ostrom alá venni; de erre a német vezérek nem álltak rá: inkább Pápát és Győrt kívánták visszavenni. Pápát meg is kapták; de mikor Győr alá megérkeztek, úgy találták, hogy az ?mind fekvése, mind mesterség által annyira meg van erősítve, hogy rövid időn egész Németország sem vehette volna meg?. Azért ott is hagyták, s az egész hadi erőt mindenféle eredménytelen csatározásban pazarolták el.
Tehát azt a Győr városát, amit egész Németország se tudna elfoglalni, s ami alól szégyenszemre el kellett takarodni az egész magyar-osztrák ármádiának Miksa hercegestül együtt; bevette egy éjjel maga Pállfy Miklós kapitánytársával, Schwarzenberg Adolffal, mindössze ötezer emberrel.
Az egész hőstett leírását egyszerűen adjuk egy akkori német krónikaíró jegyzetei után.
?Győr parancsnoka volt azon időben Ali basa, olasz renegát, aki olyan bevehetetlen erősségnek tartá a várát, hogy gúnyból egy rézkakast öntetett, s azt a vízi kapu fölötti torony ormára tűzette, ezt íratva alá: ?Amikor ez a rézkakas kukorikolni fog, akkor kapják vissza a magyarok Győr városát.??
Az akkori Győr városát így írja le a szemtanú: hét bástyaerőde volt; azok közül egy a fellegvár bástyája, amiről a többin túl lehetett látni. Második a vízi bástya, harmadik a szent hegy bástyája, amit azért neveztek így, mert egyszer az ostromló törökök tűzaknával a légbe röpítették, s akkor egy rajta álló lovast a felrobbanó földtömeg a Dunába hajított, s ló és lovas épen jött vissza a tűzből és vízből. Egy bástyát a törökök építettek. Egy volt a császár bástyája és egy a magyar bástya. Ezeket mind széles vízárkok és hozzájárulhatatlan mocsárok védték. Azonkívül volt ott egy kis ?hegy? ágyúkkal megrakva; de alant üreggé vájva, hogyha ellenség kezébe jutna, levegőbe lehessen röpíteni. Kinn a síkon pedig állt egy magas kőtorony, aminek az ormáról az őrök mérföldekről megláthatták, ha a Dunán vagy a síkon ellenség közelít.
?Aki kíváncsi a hadiszerszámokat megismerni, az a legkülönösebbeket szemlélheti Győrben.? ? Így ír az egykori krónikás. ?Van itt olyan fegyver, amit ?hajnalcsillag?-nak neveznek, s amit a várfalak megrohanásakor használnak, vagy pedig a rések védelmezésénél. Azután láthatók égetett agyagból való fazekak, amik nyúlós és maguktól meggyulladó matériával vannak töltve, hogy az ellenség közé dobassanak. Továbbá olyan palánkok, amikbe hegyes kampók vannak dugva s kívül a sáncok alatt elásva, hogy mikor az ostromlók rohannak, rajtuk fönnakadjanak. Nagy, mesterséges golyók és gránátok, amikből vad tűz süstörög elő. És különféle láncok és spanyollovagok, amik a rohanókat feltartóztatják.? Nem is emlegetve a rengeteg sokaságú, félelmes öblös ágyúkat, mozsarakat és csatakígyókat, amikkel minden sánc meg volt rakva. Ennyi hatalmas védelmi stratagéma ellenében Pálffyék ilyen furfangot gondoltak ki. Egy hűvös márciusi éjszakán, mikor hirtelen sűrű köd szállt fel a Dunából s amellett kedvező nyugati szél fújt, fölkerekedtek Komáromból, s gyors hajtással megérkeztek még jóval hajnal előtt Győr alá. A köd miatt a magas őrtoronyból nem lehetett a jövetelüket észrevenni: az ellenkező szél elhordta a vártól a robajt. Ekkor öt huszárt, ki tudott törökül, előreküldtek a fehérvári kapuhoz. Amint azok a ködből kibontakozva, a kapu elé értek, az éber őr rájuk kiáltott, hogy kicsodák, mit akarnak? Azok azt adták válaszul, hogy ők Kursid aga spahijai Budáról, aki az ő kedves menyasszonyának, Ali basa leányának küldi általuk a vőlegényi kelengyét szekérrel, ládában, a győri őrség számára pedig lisztet sok zsákkal, miben itten nagy fogyatkozás van. Kérik, hogy bocsássák be őket. A torony őrsége, nem sokat tartva az öt darab lovastól, leereszté eléjük a felvonóhidat, s megengedte, hogy jöjjenek hát a kapuig a huszárok azzal a kelengyés szekérrel. A felvonóhídon túl volt még egy nehéz, erős kapu, aminek azonban csak egyik szűk ajtócskáját nyitották ki: az a kelengyés láda azon is befér. ? Be is fért volna, ha a petárda benne nem lett volna, amit a huszárok hirtelen ráakasztva kapura kanóccal meggyújtának, mire a petárda veszedelmes dördüléssel pukkant széjjel, s bedönté az egész kaput. Erre aztán a ködben előnyomult a magyar sereg hirtelen berohant a fehérvári kapun, levágta a toronyőrséget, a bástya öregágyúit nekifordítá a szomszéd bástyának, s elkezdte lövetni. A magyar és német csapatok rohantak a többi kapukra, azokat mind elállták, hogy se magyar, se német, se török, aki ott bennrekedt, ki nem mehetett többé. A kard élére volt bízva minden.
A török sereg, álmából felriadva, öltözetlen rohant az utcára, s halálig védelmezte magát; maga Ali basa két kardot kapott a kezébe, úgy rohant fel a magyar bástyára, oroszlánként harcolva. Egyik karját a másik után vágták le, csak a feje maradt már: az is átkozódott, azt is levágták, s dárdahegyre tűzték a magyar bástya ormán. Leánya sem látta a vőlegényét, Kursid agát soha többé! Ez drága kelengye volt.
Háromszáz török menekült a középbástya kazamatáiba, amik lőporral voltak töltve: többnyire janicsárok. Ezek, amint a keresztyének elfoglalták az egész várost, látva, hogy sehova sem menekülhetnek, üszköt vetettek a lőpor közé, s levegőbe vettették magukat.
Ezerötszáz török holtteste fedte az utcákat, mikor a hajnalodó nap sugarai széttörték a ködöt; de köztük hatszáz magyar és német vitéz is hevert halottul. Négyszáz keresztyén fogoly lett kiszabadítva a föld alatti börtönökből, s óriási zsákmány jutott a győztesek kezébe: arany, ezüst, drágakő, selyemszövetek, hétszáz válogatott paripa és 188 nehéz ágyú. A legenda azt mondja, hogy e diadalnapon az Ali basa készítette rézkakas elkukorította magát a vízi kapu tornya felett.
A krónikaíró pedig azt jegyzi fel, hogy elképzelhetetlen nagy győzelem örömére Prágában a király Te Deum laudamust tartatott.
Nehéz elhinni az elsőt, nehezebb a másodikat ? higgyük el tehát mind a kettőt.
Ugyanezen krónikástól (Wagner Kr.) bírjuk az akkori Komárom városa leírását is. Ez akkor összekötő vízárkával a Csallóköz szögletében egy háromszöget képezett, amiben a várost csak a kormos laktanyák alkották. Éjjel-nappal ?puszták?-nak nevezett csónakok cirkáltak a Dunán. A Csallóköz felőli sáncot Tortoriának hívták, mert hasonlított a teknősbékához. A várban láthatók voltak a szomszéd Szőnyből felásott nevezetes római régiségek, azok között három gyönyörű sarcophag.
A komáromi helyőrségnek különös szerencséje volt a török főurak menyasszonyai körül. Nemrég az érsekújvári basának az aráját kapták el útközben: abban az esztendőben pedig a budai basa adta férjhez a leányát egy előkelő béghez, akit a komáromiak ?so eine schene und von Geberden sehr holdselige Jungfrau geweszt? a vén kísérőnéjével együtt elfogtak. A kisasszonyt a kormányzóhoz vitték, a gardedame-ot otthagyták. ? Végre ez a menyegzői kaland a győri basa leányával. Írhatnának erről sok regényes históriát, akik tudnak hozzá.
A diadalmas hadvezérek, Pálffy, Nádasdy, Schwarzenberg most tovább mentek, Veszprém, Palota várait megvették, utoljára Budát is ostrom alá vették; míg az őszi esős idő magyarnak, németnek hazatérést nem parancsolt.
Következő esztendőben, éppen ilyen mesterséggel, elfoglalták Székesfehérvárt. S ugyanekkor Pálffy Miklós a maga hajdúival egy vízi hadjáratot rendezett a törökök ellen. 1250 hajdút sajkára rakva, elindított a Dunán alá, hogy az ozmanok élelmezési flottáját fogják el. A rájuk bízott dolgot azok nagy vitézséggel végrehajták; a törökök hajóhadait elsüllyeszték, felégették, húsz ágyút elvettek tőlük, egy nagy gályát, nyolc sajkát és száztizennyolc ?gimblia? hajót, tömérdek eleséggel, úgyhogy a török várakban éhínség állt be. Felégették Valpó várát, s felgyújták az eszéki hidat: aztán a szárazon visszatérve tönkreverték az útjukban álló bosnyák basát, magát is megölték; végre Pállfyval és Schwarzenberggel egyesülve, elfogták Szolejmán budai basát seregestől.
Ekkor megállítá a két hős diadalmenetét a halál.
Pálffy Miklós az országos mirigyben veszett el, Schwarzenberget pedig a Pápán fellázadt vallonok golyója ölte meg.
Pálffy Miklóst hőstetteiért a magyar király örökös pozsonyi főispánná tette, mely méltóság a családjára is örökössé lett.
Írjuk a neve után: Mindig győztes és mindig hazafi!

Jókai Mór


Nincsenek listázandó termékek ebben a kategóriában.