Édesapja
(Kratochvil József) tizenhat éves kőszegi diákként részt vett az
1848-1849-es szabadságharcban, a tüzérségnél szolgált. A harcok során
megsebesült, osztrák fogságba esett, majd kényszersorozással az osztrák
seregbe került. A kényszersorozott bakából hamarosan tiszt lett, az
1866-os custozzai csatában már századparancsnokként foglalta el
embereivel az olaszok Monte Santa Croce-n található állásait.
Hősiességének jutalmaként a magyar nemesi címe elnyerése után, a
szentkereszthegyit nemesi előnevet (hőstette színhelyének
tükörfordítását) viselhette.
Kratochvil Károly Brünnben
született, gyemekkorát -édesapja gyakori állomáshely változásai- miatt
szerte a Monarchiában töltötte. Ezen helyszínek közül legmélyebb
benyomást Brassó tette rá, ahol hat és tizennégy éves kora között élt.
Élete végéig Brassót tekintette szülőföldjének, felesége (Izay Boriska)
is onnan származott. Édesapja példáját követve katonai pályára készült,
előbb a morvaországi Märisch Weisskirchen-i katonai főreáliskolába
került, majd tizennyolc évesen felvételt nyert a bécsújhelyi katonai
akadémiára. Rövid szolgálat után 1894-ben bekerült a bécsi hadi
iskolába, mely intézmény a vezérkar előszobájának számított, tanulmányai
befejezése után nem sokkal, 1900-ban ki is nevezték vezérkari
századossá. Képzettségére, képességeire jellemző adat, hogy ekkortól
előbb a pécsi hadapród iskola, majd a Ludovika Akadémia tanára.
A
tehetséges fiatal tisztre felfigyeltek az udvarnál is, 1909-től József
főherceg két fiának, József Ferenc és László főhercegeknek a nevelését
irányítja. Az első világháború kezdetekor saját kérésére felmentik az
udvari szolgálat alól, frontszolgálatba osztják be. 1914. végétől
(alezredesként) a mk. nagyváradi 4. gyalogezred parancsnoka, ezredével
végig járja mind a galíciai, mind az olasz hadszíntereket. Az isonzói
csaták során ezrede a Gorizia közelében található Monte San Michele
magaslat védelmében tüntette ki magát, a hosszú, mostoha körülmények
között vívott harcok során egyenruhájuk a felismerhetetlenségig
összesározódott, melynek következtében később az ezredet az
"agyagemberek" névvel illették. Kratochvil 1917-től a 39. dandár
(melynek része a 4. ezred) parancsnoka lett. Első világháborús
hőstetteiért később (1929-ben) megkapta a Katonai Mária Terézia-rend
lovagkeresztjét.
1918. végén, a háborús vereség után csapatait
zárt katonai rendben vezette állomáshelyükre, Nagyváradra, ami a kor
körülményei között (Linder Béla hírhedt kijelentése, a front katonák
körében zajló agitáció) jelentős cselekedetnek számított. 1918.
novemberében kinevezik az V. erdélyi katonai kerületi parancsnokság
élére, Kolozsvárra. Ez (mivel az Őszirózsás forradalomnak köszönhetően
az alakulatok katonái szétszéledtek) tulajdonképpen csak adminisztratív
tisztség volt, tényleges haderő nem állt rendelkezésére. 1918.
decemberében a románok erdélyi betörését látva erőfeszítéseket tett a
fegyveres ellenállás lehetőségeinek megteremtésére, nagy sietséggel
szervezte a volt erdélyi ezredek feltöltésére irányuló toborzást.
Kolzsvárott megkereste pár fiatal székely tartalékos tiszt, akik
felajánlották, hogy a már elfoglalt Székelyföldről toboroznak
önkénteseket. Kratochvil a tervet elfogadta, ez a toborzás alapozta meg a
későbbi Székely Hadosztály létrejöttét. 1918. december 24-én a románok
bevonultak Kolozsvárra. Kratochvil korábban úgy döntött, hogy -mivel még
nem alkalmasak a sikeres ellenállásra- csapatait nyugatabbra vonja, az
Erdély földrajzi határát jelentő magaslatok, hágók, szorosok vonalába,
és ott várja be a további csatlakozókat. A Székely Hadosztály és az
erdélyi katonai kerületi parancsnokság alá tartozó egyéb csapatok
(mindkettőnek Kratochvil volt a parancsnoka)1919. januárjától április
16-ig állták sikerrel útját a román erőknek a Máramarosszigettől a
Belényesi-medencéig tartó frontszakaszon. A románok áttörése után
Mátészalka környékére vonultak vissza a székely csapatok, majd a
kilátástalan helyzetben 1919. április 26-án, Demecsernél letették a
fegyvert. A fegyveres harc ellehetetlenüléséhez nagy mértékben járult
hozzá, hogy a budapesti kormányok akadályozták Kratochvil csapatainak
működését, azok vélelmezett ellenforradalmisága miatt. A fegyverletétel
után Kratochvilt tiszttársaival Brassóba internálták.
A fogságból
történt szabadulása után (közben egy, a román állam elleni
bűncselekmény vádjával indított, halábüntetést is kilátásba helyező
eljárás is folyt ellene) 1921-től a debreceni vegyesdandár és katonai
körlet parancsnokává (altábornagyi rangban) nevezték ki. Katonai
pályájának végén 1923-1924. között a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója
volt, majd fiatalon, ereje teljében nyugdíjazták. A két világháború
között jelentős közéleti tevékenységet folytatott, vezetőségi tagja volt
több revizionista, hazafias szervezetnek, így például a Székely
Hadosztály Egyesületnek, az Országos Frontharcos Szövetségnek, az 1919.
Júniusi Bajtársak Szövetségének, az Erdélyi Férfiak Egyesületének a
Turáni Vadászok Egyesületének. A Magyar-Lengyel Egyesület, a Székely-
Finn Társaság, a Magyar- Francia Kulturliga és a Magyar Külügyi Társaság
nevű külpolitikai egyesületekben is vezető tisztségviselő volt. Tagja
művészeti társaságok vezetőségének is: a Magyar Iparművészek Országos
Egyesületének elnöke, a Magyar Irodalmi és Művészeti Szövetség és a
Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület választmányi tagja, valamint a Mozart
Egylet vezetőségi tagja. Politikailag a katolikus-legitimista körökkel
szimpatizált, levelezésben állott az irányzat számos prominensével: gr.
Hunyady Józseffel, Ernszt Sándorral, Serédi Jusztiniánnal és Kornis
Gyulával. Kapcsolatrendszere a legmagasabb körökig elért, rendszeresen
érintkezett Horthyval, Telekivel, Bethlennel. A vészkorszakban a Székely
Hadosztály Egyesület vezetőjeként zsidómentő tevékenységet is
folytatott.
Forrás: wikipédia
|
