• Táska a Bp.-Farkasréti lemez mintájával

Minőségi marhabőrből, kézi fűzéssel készült táska fém veretes tarsolylemezzel. A veretdíszek vörösréz domborítások, melyek ezüstözve/aranyozva és antikolva vannak. A honalapításkori Bp.-farkasréti lemez korhű másolata.

Adatok az eredeti leletről

Lelőhely: Budapest, Farkasréti temető.

Meglelése: 1909-ben sírásás közben talált avar és honfoglalás kori tárgyakat adtak el a Nemzeti Múzeumnak. Az előkerülés pontos helye és ideje ismeretlen. A leletkörülményekről semmiféle tudósítás nem maradt.

Anyaga: Aranyozott ezüst.

Mérete: A középső veret: 66x66 mm. A kisebb, négyzetes veretek 36x36 mm-esek lehettek, a felső veret kb. 100 mm hosszú, míg az alsó szegélyveretek 70x29 milliméteresek.

Műhelymunka: A vereteket ezüstből öntötték, majd aranyozták. A felerősítésre aklaszegeket használtak, de ezeken kívül még hegyes, kúpos szegek is voltak a veretek hátoldalán. A munka dél-oroszországi, IX. századi leletekhez kapcsolódik.

Képi világ: A tarsoly bőr lapjának közepén sarkára állított, áttört, négyzetes veret állt, felső szegélyét egy feltehetően széles háromszögű veret díszíthette. A két veret között jobbról és balról is egy kisebb négyzetes, a tarsoly alsó ívén pedig további két köríves veret volt a bőrlapra szerelve. Mindegyik veret közepe áttört volt, ahol egykor ékkő vagy üvegpaszta berakás ülhetett.

Használat: A Vág menti honfoglaló nemzetség egyik tagját és az udvar rangos képviselőjét sejtik a régészek a viselő személyében.

Leltárba vette: Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest - 104/1909. 66-72.

Forrás. tarsolyosok.hu

Táska a Bp.-Farkasréti lemez mintájával

  • Cikkszám: budapest_farkasreti_lemezes_bortaska_nyers
  • Készlet információ: Készleten
  • 27.000,20,-Ft

  • Nettó: 21.260,00,-Ft