• Táska a tiszabezdédi lemez mintájával

Lelőhely: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Tiszabezdéd, Harangláb dűlő. A temető leggazdagabb, középső férfisírjából, annak bal karja alatt találták bőrtarsolyát.

Meglelése: 1896-ban. 8-10 évvel előtte útegyengetés alkalmával lovas sírt találtak. Vidovich és Tompos 1896-ban újabb 17 sírt tárt fel. A csontleleteket nem vizsgálta antropológus.

Anyaga: Aranyozott vörösrézlemez.

Mérete: 136x156 mm, a többi lelethez képest jóval szélesebb.

Műhelymunka: Talán a legkorábbi, feltehetően etelközi ötvösremek. A mintázat felrajzolása után annak körvonalát vésővel alakították ki. Ezzel a szerszámmal dolgozták ki a levelek erezetét, az állatok testét és a peremet, valamint a középen elhelyezkedő keresztet. A hátteret poncoló vas beütögetésével töltötték ki. A minták kiemeléséhez a domborítást is alkalmazták.

Képi világa: A bőr fedőlaphoz erősítették a lemezt a vékony zárszíj szakaszával együtt. A tarsoly felett szintén megmaradt egy négyszögletes ezüstveret, melyet átlós irányban nielloberakás ékesített. A zárószíj végét szintén nielloberakásos szíjvég zárta. A tarsolyt a pereme mellett gömbös fejű szögekkel erősítették meg. A bőrtarsoly fedelére apró szegecsekkel erősítették a gazdagon aranyozott lemezt. A lemez mintázata páratlan eleink művészetében. Az alsó levélcsokor kettéágazik, és felül egy újabb hétlevelű csokorban egyesül. A lemez közepén egy görögkereszt található. A felső jobb oldalon egy kutyafejű, felcsapott farkú szárnyas egyszarvú, az átellenes oldalon pedig egy kutya- vagy farkasfejű, pávafarokkal és két karmos manccsal rendelkező állat (esetleg egy sárkány és egy orrszarvú vagy talán egy griff) található. A szegélyt háromlevelű palmetták ékesítik.
Alakja a túrkevei vas tarsolylemezre emlékeztet.

Forrás: www.tarsolyosok.hu

Táska a tiszabezdédi lemez mintájával

  • Cikkszám: tiszabezdedi_lemezes_bortaska_nyers
  • Készlet információ: Készleten
  • 27.000,20,-Ft

  • Nettó: 21.260,00,-Ft