A Földváry testvérek

A Földváry testvérek

A Földváry testvérek története

Ha az 1849-es tavaszi hadjárat eseményeit kívánjuk diaképszerűen felidézni magunkban, szinte mindannyiunk előtt a fiatal hadifestő, Than Mór színpompás vízfestményei jelennek meg, amelyek valósághűen adják vissza a dicsőséges napok hangulatát. Than két képet festett a vereségből győzelembe fordult tápióbicskei ütközetről, kiragadván az összecsapás legválságosabb pillanatait. Így megörökítette a Tápió hídján végrehajtott szuronyrohamot, amellyel azon honvédtiszt hősiessége előtt hajtott fejet, akit gróf Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok naplójában Magyarország első katonájának nevezett, de illették a "bátrak bátra" névvel is. Ő pedig nem volt más, mint a gyergyószentmiklósi születésű Földváry Károly, aki ikertestvérével és öccsével együtt vitézkedett a magyar zászló alatt 1848-1849-ben.


Than Mór: A tápióbicskei csata

Akár egy Jókai-regény hősei is lehettek volna a Földváry testvérek, hiszen életútjuk igencsak kalandosra sikeredett, melyek zenitjén 1848-1849-es ténykedésük állt. Földváry Károly, Sándor és Lajos vérbeli székely katonacsalád leszármazottai voltak, édesapjuk századosként került nyugalmazásra, édesanyjuk pedig egy horvát tábornok leánya volt. Az 1809-ben született ikrek: Károly és Sándor a szegedi katonai nevelőintézetben tanultak, majd a császári-királyi hadseregben szolgáltak. Földváry Károly négy évig, Sándor testvére 18 esztendeig ette a császár kenyerét. Mindketten gyalogos hadnagyként léptek ki a hadsereg kötelékéből. Öccsük, Lajos is követte példájukat. A Württemberg-huszárezred főhadnagyaként 12 évi szolgálat után vetette le a mundért.
Földváry Károly Nyárádandrás­falván gazdálkodott igencsak kardos felesége, Thury Borbála oldalán, ikertestvére harmincadi ellenőrként kereste kenyerét Debrecenben, Lajos öccsük a gazdálkodás mellett ügyvédkedéssel is foglalkozott.

1848 tavasza mindhárom Földváry életére döntő hatással volt. Földváry Károly 1848 júniusának közepén állott be főhadnagyként a legendás szegedi 3. honvédzászlóaljba, amelynek parancsnokságát 1849. március végén kapta meg. Földváry Sándor először a debreceni 10. honvédzászlóaljnál szolgált, majd őrnagyként az egyik szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóalj parancsnokaként ténykedett a Délvidéken.

Földváry Lajos katonai pályája kezdetben meredekebben ívelt felfelé, mint testvéreié. 1848 tavaszán a Pest-budai nemzetőrség egyik szervezője, 1848 nyarától az Országos Nemzetőri Haditanács gyalogsági osztályának főnöke volt. Honvéd őrnagyként egy pesti nemzetőr önkéntes zászlóalj élén harcolt a szerbek ellen. 1848 őszén előbb a kassai, majd a debreceni hadmegye parancsnoka, 1849. január 1-jén kapta meg ezredesi előléptetését, egyúttal kinevezték várőrségi csapatparancsnoknak Eszékre. Jelentős szerepet játszott abban, hogy a várőrség végül kapitulált a császáriak előtt.

Than Mór: A tápióbicskei csata

A bátrak bátra

Földváry Károly a március végén elinduló tavaszi hadjárat kezdetén őrnagy volt. Akkor még senki sem gondolta erről a kis, fél szemére vak emberkéről, hogy két ízben is személyes bátorságán múlik a magyar fegyverek győzelme. Első ízben április 4-én, Tápióbicskénél irányult rá a figyelem, ahol a szorult helyzetbe került Klapka-féle I. hadtest támogatására megérkezett Wysocki-hadosztály régről rivális két, legendás hírű zászlóalja, a szegedi 3. (fehértollas) és a kassai 9. (vörössipkás) zászlóaljak katonái szinte egymásnak estek a Tápió hídjánál, versengvén az elsőként való átjutás dicsőségéért. A helyzetet Földváry Károly, a 3. honvédzászlóalj parancsnoka oldotta meg azzal, hogy a hídra lovával felléptetve kiragadta a 9-esek zászlótartójának kezéből csapatzászlajukat, "Nos, egyesülten előre!" - kiáltott, s így a két zászlóalj haragját félretéve, dacára a rendkívül heves gyalogsági puskatűznek, fergeteges szuronyrohamot hajtottak végre a hídon, s előbb a falu előterét, majd magát a települést is megtisztították.

Ezért a tettéért a csata után közvetlenül megkapta alezredesi előléptetését, pár nappal később pedig mellére tűzték a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Görgey tábornok Földváry bátor tettét így örökítette meg emlékirataiban: "A 3. és 9. honvédzászlóalj pedig két irányból a hídnak tartott. Csatáraink a már a folyó innenső oldalára is előrenyomuló ellenséges csatárrajt első rohamra visszakergették a túlsó partra. Vetélkedve indultak ezután a nevezett zászlóaljak csapatai zárt rendben a híd visszahódítására; de ahelyett, hogy átrontottak volna rajta, a híd innenső végénél, amint összeértek, versengésből összekaptak. A 9. honvédzászlóalj a 3. honvédzászlóaljtól, és fordítva, erőszakkal el akarta vitatni az elölrohanás tisztességét. Szerencsére a 3. zászlóalj parancsnoka hirtelen véget vetett a nemes vetélkedésnek egy hősi rögtönzéssel. Gyors elhatározással kezébe ragadta a 9. zászlóalj zászlaját, az ellenséges kartácstűzön keresztül átvágtatott vele a hídon, s a következő pillanatban a haragos zászlóaljak együtt rohantak utána ? a maga vitéz őrnagyának a 3., a maga zászlajának a 9. honvédzászlóalj."

Hat nappal később - április 10-én - Vácnál nem volt kegyes az időjárás a honvédekhez. A csúnya, esős időben Damjanich tábornok vezette III. hadtest támadása elakadt a város déli bejáratánál lévő Gombás-patak barokk hídja előtt, amelyet még idejekorán lezárt Götz tábornok gyalogsága.

A patthelyzeten Földváry Károly alezredes - immáron dandárparancsnokként - kívánt változtatni, aki tápióbicskei bravúrját akarta megismételni, és megpróbálta kiragadni a híd előtt megakadt lengyel légió zászlótartójának kezéből annak hadijelvényét. Ám Leon Drezinski hadapród görcsösen kapaszkodott a zászlórúdba, s azt nem akarta semmiképp sem elengedni. Feltehetjük a kérdést: Miért nem adta át a lengyel zászlaját? Emlékezhetünk arra, hogy Tápióbicskénél Földváry a 9. honvédzászlóalj zászlajával lelkesítette rohamra a honvédeket. A zászlótartót, mivel esküjét megszegte - hiszen csak élete árán válhatott meg a hadijelvénytől -, április 6-án főbe lőtték, így Drezinski hadapród semmiképp sem kívánt erre a sorsra jutni.

Az első lovat ekkor lőtték ki Földváry alól. A "bátrak bátra" azonban kikászálódott hátasa alól, majd segédtisztje lovára pattanva a 3. honvédzászlóalj zászlajával kezében vágtázott fel a hídra. A 3-asok elhűlve figyelték parancsnokukat, akinek újabb lovát másodpercek leforgása alatt kilőtték alóla. Földváry a csodával határos módon ezúttal is sértetlen maradt - bár a csata után a fehértollasok zászlaján és Földváry egyenruháján 25 golyó ütötte lyukat számoltak össze. Ezen a halált megvető bátorságon még a császáriak is elcsodálkoztak, olyannyira, hogy Brandenstein százados, a hidat védő 12. vadászzászlóalj parancsnoka, elfelejtett tüzet vezényelni. Ezt használta ki az időközben beérkező 9. honvédzászlóalj és rohammal bevette a hidat.

Lehet abban némi igazság, hogy az ikrek térben és időben elválasztva, de egymástól függetlenül is ugyanúgy cselekszenek. A tápióbicskei csata előtti napon a szenttamási sáncokat rohamozták a délvidéki honvéd csapatok. A védművek bevételében oroszlánszerep jutott Földváry Sándor őrnagynak, aki nem törődve az ellenséges kartácszáporral, alakulata zászlaját magához ragadva tört be elsőként az ellenség állásaiba. Haditettéért ő is megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát.

Váctól Világosig

"Önre nemzetünk büszke, Ezredes Úr!" - A fenti szavakat - nem feledvén Földváry 1849-es hőstetteit - tizenhárom esztendővel később írta Kossuth Lajos, amikor Földváry Károly ezredes hozzálátott az itáliai magyar légió újjászervezéséhez. Ám addig történt egy s más a "bátrak bátrával". A tavaszi hadjárat során tanúsított helytállásáért 1849. május 17-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. Az adományozás indoklása az alábbiakat tartalmazta: "Alezredes úr függetlenségi harczunk nehéz ideje alatt vívott majd minden csatában nemcsak részt vett, hanem azokban magát erélyes hadiműködései, rettenthetetlen, mondhatni oroszláni hősies bátorsága és vitézsége által mindenütt, de különösen a folyó évi ápril 10-én történt váczi csata alkalmával, ? mikép is, mint a derék 3-ik zászlóalj parancsnoka előbb a lengyel legió, későbben saját zászlóalja lobogóját megragadva, bámulatos hidegvérűséggel a legsűrűbb fegyver- és röppentyűtűz között elébe rohant a Duna partján ostromló csapatoknak, s ez által az ütközet eldöntője és a véres nap hőse lőn, sőt bajtársaitól általánosan a legvitézebb harczfiul ismertetett el."

A nyári hadjárat alkalmával a III. hadtest egyik gyalogos hadosztályát vezette, s a szabadságharc végnapjaiban, augusztus 4-én lépett elő ezredessé. A világosi fegyverletételt követően Aradon november 5-én halálra, végül kegyelemből 18 esztendei várfogságra ítélték, ám 1850 júniusában kegyelmet kapott. Ikertestvére, aki 1849 nyarán a 104. honvédzászlóalj, majd a IV. hadtest dandár-, végül hadosztályparancsnoka volt, szintúgy 1850 nyarán szabadult fogságából.

A három Földváry testvér közül Lajos - a család "fekete bárányaként" - 1857-ben osztrák, később magyar bárói címet nyert el, s 1881-ben hunyt el a Fejér vármegyei Pettenden. Sándor is visszavonultan élt, a kiegyezés után a Borsod vármegyei honvédegylet tagja volt, egyúttal az apátfalvi kőedénygyár igazgatója. 1868-ban halt meg Pesten.

Természetszerű, hogy a legkalandosabb utóélete a Damjanich tábornok által "Cigánynak" becézett Földváry Károlynak jutott. Miután belekeveredett a Makk-féle székelyföldi összeesküvésbe, letartóztatták. Két év vizsgálati fogság után internálták Salzburgba, később Pestre. Az önkényuralmi zaklatások miatt 1859-ben hagyta el magyarhont, s bekapcsolódott a magyar emigráció munkálataiba.

Itáliában a Magyar Légió élén

Hamarosan fontos megbízatást kapott Kossuthtól, mivel a "risorgimento" harcaiban részt vevő itáliai Magyar Légió parancsnokságával bízták meg, amely ekkor az erjedés jeleit kezdte mutatni. Kossuth 1862 decemberében ezeket a sorokat intézte Földváry ezredeshez: ?S nem volna magyar, nem katona, ki a hazát és a szabadság szent ügyét Ön vezénylete alatt szolgálva, féltékenyen nem iparkodnék ? magasztos becsületérzés és rend, fegyelem, vitézség által, hős vezére hírnevének méltó osztályosává emelkedni.

A későbbi Magyar Segélysereget feloszlatásáig - 1867-ig - vezette, s az olasz király elismerése jeléül a Szent Lázár és Mauritius rendek nagykeresztjével tüntette ki. Földváry Károly 1867. június 6-án tért haza, a Deák-féle politikai elveket vallva lépett be a pesti honvédegyletbe. Később Cegléden élt visszavonultan, s egy hirtelen szívroham 74 esztendősen elragadta az élők sorából.

A "bátrak bátrát" Cegléden temették el, hősies tetteit nemcsak kortársainak naplóbejegyzései őrzik, hanem a hálás utókor emlékezete, hiszen például Eger és Vác is díszpolgárainak sorába vette fel, országszerte utcákat, tereket neveztek el róla, s van magyar katonai hagyományőrző csoportosulás is, amely az ő nevét viseli.

Babucs Zoltán

Forrás: tortenelemportral.hu


Nincsenek listázandó termékek ebben a kategóriában.